A nyolcvanas évek elején-közepén szolid, de azért kimutatható sikereket elérő jazzes-soulos-popos Carmel trió egyik teljesen elfeledett, viszonylag kései, Brian Eno által producelt éteri dream-pop dalával indítjuk új sorozatunkat, melyben a szerintünk méltatlanul ismeretlen szerzeményeknek igyekszünk némi ismertséget szerezni.
A Carmelhez elég egyszerű analógiát kínál Sade, hiszen itt is egy brit jazz-soul-pop zenekarról van szó, mely énekesnőjének nevét viseli (itt: Carmel McCourt), és egyben ez az énekesnő az arca is. Igaz, itt véget is ér a párhuzam, mert a Carmel a brit albumlistán Top 20-ba jutó első, amúgy kiváló nagylemeze (The Drum Is Everything, 1984) után nem tudott élni a befutás lehetőségével és közepesen sikeres és közepesen jó albumokkal bekkelte ki az évtizedet (pedig a második lemez néhány dalához még Brian Enót is megnyerték maguknak, aki ekkoriban már végképp nem vállalt el akármit). Persze hogy a csendes feledésbe merülés a történet vége, ám az 1989-es Set Me Free című negyedik albumon még egyszer kísérletet tettek Enóval, aki két dalt felügyelt. A zongorás God Put Your Hand On Me még viszonylag egyszerű ambientes hangulatú, de a Take It For Granted szinte teljesen elüt a zenekar alaphangvételétől. Kilencvenes éveket megelőlegező dobgroove-os, körkörös gitárloopra épített, "enós csilingelésekkel" színezett, szárnyaló hatású popdalként lóg ki a Carmel-életműből. Az a megszólalás jellemzi, amit a producer később a James-szel (aztán majd még később a Coldplay-jel) fejlesztett tovább. A lemez amúgy eléggé hullámzó színvonalú (bár megjelenésekor a Q magazin öt csillaggal fogadta), és megintcsak nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így egy válogatásalbum után (melyen ezt a dalt teljesen át is keverték, hogy jobban passzoljon a többi Carmel-szerzemény mellé) a kilencvenes évek közepére végleg ki is fulladt a trió.
A Take It For Granted eredeti albumverziója azonban semmit nem kopott az elmúlt majd' negyedszázad alatt, ez a dalszerkezet ma is izgalmasnak hat, és bár a felvétel tagadhatatlanul magán viseli a nyolcvanas évek nyomát, az átlagnál ihletettebb, befejezetlenséget keltő szerelmes szöveg és a megkapó dallam igazi gyöngyszemmé áll össze, mely ráadásul totálisan elfeledett is. Akkor most megpróbálunk változtatni ezen egy kicsit.
a Carmel és az 1989-es Take It For Granted:
Dömötör Endre
