Thomas Mark: Jean Paul (EP-premier és interjú)

2013.03.29. 11:38, Frontrecorder

tm_head.jpg

Hello, my name is Thomas Mark. Mark, mint a Kolin éléről ismert Linczényi Márkó, és Thomas, azaz Papp Tamás (alias TMX), a Kollektiva partiszervező csapat alapítója, dj és producer. Közös formációjuk a nyolcvanas-kilencvenes évek hangzásait helyezi új, mai diszkógömb-megvilágításba, mindezt ironikus humorral és elegáns stílussal felruházva. A duó a Jean-Paul című klipes dallal tette le a névjegyét, most pedig itt az első, négy számos anyaguk, amely nálunk hallható először, egy interjú kíséretében.

jean_paul_album_cover.jpg- Kitől ered a formáció ötlete, hogyan találtatok egymásra?

Márkó: Régóta dolgozom egy elektronikus zenei duón, amely az elején hiphopos, majd eurodance-es lett, de aztán újragondoltam az egész projektet, és olyasvalakit kerestem magam mellé, aki szigorú füllel, határozott producerként dolgozik és segít kordában tartani az ötleteimet. És viszont, én is az övéit. TMX kiváló választásnak bizonyult, mert amellett, hogy tehetséges, és a nemzetközi piacon is neve van a szakmában, még jóképű is.

Tamás: Márk keresett meg engem, mert szeretett volna egy elektronikusabb hangvételű duót, bár akkor még egész más irányban gondolkozott. Nekem is tervben volt már, hogy kipróbáljam magam egy formációban, ezért nem gondolkoztunk sokat és belevágtunk.

- Mi(k) a zenei közös nevező(k) nálatok?

Márkó: Ugyanannyira fontosak a nagy példaképek, mint az alkotási és szerkesztési elveink. Habár a Daft Punk, a Zapp & Roger vagy a Chromeo, a Kraftwerk, vagy a Chemical Brothers óriási hatással van ránk, semmit sem érnénk azzal, ha pusztán lemásolnánk őket. Vannak meghatározott stílusok és korszakok, amelyekhez szívesen nyúlunk és vannak hangulatok, elképzelések, amelyeket szeretnénk megvalósítani. Az összes szempontot figyelmembe véve törekszünk arra, hogy a lehető legtökéletesebb minőségű zenét hozzuk létre.

Tamás: A zene és a humor. ...meg a nyolcvanas, kilencvenes évek. 

- Mi a Thomas Mark koncepciója?

Márkó: Szeretnénk az eleganciát és a szórakoztatást összefésülni. 

Tamás: A nagy kedvencek ilyen-olyan zenei elemek formájában egyértelműen hallhatóak a zenékben a nyolcvanas évektől egészen a legújabb irányzatokig. Vegyíteni szerettük volna ezeket az elemeket egy kimért és elegáns formában. Talán attól is különleges az egész projekt, hogy az emberek mindent gondolnak a kilencvenes évekről, csak azt nem, hogy tud elegáns is lenni. Nálunk ez a koncepció része. Közben persze van egyfajta tudatos "körkörösség" a hangzásban. Én mindig a friss hangzásokkal foglalkoztam, de ezek szinte minden esetben a múltból merítenek. Így az volt a nagy ötlet, hogy legyenek a zenék klasszikus stílusban megírva, de modern hangszereléssel, persze olyan modern hangszerekkel, amik a múltból merítenek. Ez egy olyan kör, amiben bármilyen irányba el lehet billenni, de mégis egységes tud maradni a végeredmény.

- Hogyan oszlik meg a dalszerzői illetve a produceri munka, ki mit csinál a duóban?

Márkó: Mindketten végzünk produceri és hangszerelési munkát, de a klasszikus értelemben vett dalszerzés inkább az én szerepem. Bár ez egy olyan stílus, ahol a hangzás és a hangvétel vannak igazán előtérben. 

Tamás: Az első zenei vázlatokat Márk írta, én pedig kitaláltam a tempót és meghangszereltem, aztán hozzáigazítottunk mindent. Ilyenkor persze a ritmikától kezdve minden átalakul ami újabb ötleteket szül, de ezeken már közösen dolgoztunk a stúdióban. A szólókat én erőltetem, de Márk írja meg magát a dallamot.

- Mennyi analóg hangszert használtok és miket?

Márkó: Az eszközhasználatot mindig a szám és annak stílusa határozza meg. Vannak olyan elemek, amelyeknél megkerülhetetlen az élő, telt analóg hangzás, de vannak olyanok, ahol direkt jól áll a kilencvenes évek digitális szennyezése. Ilyenkor a keverésnél a stúdióban mindenki összegyűlik és a térdüket csapkodva nevetnek. Ebből mi már tudjuk, hogy működni fog a szám. Ha a jövőben lesz olyan zene, amelynek hangszerei közül egyiken sem nevet senki, megígérjük, hogy kidobjuk.

Tamás: Ebben a projektben az analóg hangszerek dominálnak, új és klasszikus gépekkel dolgozunk vegyesen. Használunk egy Kurzweil PC3K8-at, aminek hihetetlenül jó minősége és hatalmas hangbankja van, de egy Korg ER-1 dobszintinek is hasznát vesszük. A basszusokat minden esetben Moog Voyagerből keverjük ki, illetve ezt-azt egy An200-asból. Az igazán koszos és buta hangokat pedig egy Roland XP-80 adja, az a felelős többek között a Jean-Paul című szám alt szaxofonjáért. Tehát tényleg vegyes a géppark.

thomasmark.jpg

- Hogyan, mennyi idő alatt zajlottak az EP felvételei?

Márkó: Körülbelül két év munkája van ebben a négy számban. Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyen lassúak vagyunk, csak az első másfél év arra ment el, hogy megtaláljuk azt a hangvételt, amelyben mindketten jól érezzük magunkat és jól is áll nekünk, illetve szórakoztató. 

Tamás: A zenék végső karaktere az utolsó fél évben alakult ki. Gyakorlásként remixeket gyártottunk, ezalatt megtaláltuk azt a hangzást, ami mindkettőnknek működik.

- Az ének talkboxososítása a koncepció elidegeníthetetlen része, vagy csak ezen az anyagon használtátok?

Márkó: Szeretnénk az elektronikus zenénél élőbbek lenni, de az élő zenénél gépiesebbek. A talkbox a legtökéletesebb kifejezőeszköze ennek az ambivalenciának. Az első négy számban ezért nagyon hangsúlyos szerepet kapott. Emellett persze több hangzással is kísérletezünk, és vannak olyan hangzások, amelyek mindenképpen szerepelni fognak az új számokban. 

Tamás: Mindenképp fontos elemnek tartjuk, de tisztában vagyunk vele, hogy hosszú távon azért variálni is kell. Például van egy Moroder-remixünk, amihez új talkbox-szöveget is írtunk az eredeti vokóderes vokál mellé, ami így egészen különleges lett.

 - Mi következik az EP után?

Márkó: Nagyon kíváncsiak vagyunk az EP hazai és nemzetközi fogadtatására és ettől függően jelöljük ki magunknak a további utat, de természetesen egy komplett lemezanyagon mindenképpen tovább dolgozunk. Mindkettőnknek nagyon a szívéhez nőtt ez a zenekar.

Tamás: LP, majd egy újabb klip, persze csak elegánsan...

És akkor, egy lezserül elegáns ujjmozdulattal az alábbi lejátszóra kattintva meghallgatható a Thomas Mark bemutatkozó EP-je:

Ez pedig az EP címadó számához készült klip, Kostil Luka rendezésében:

https://recorder.blog.hu/2013/03/29/thomas_mark_jean_paul_ep-premier_es_interju
Thomas Mark: Jean Paul (EP-premier és interjú)
süti beállítások módosítása