Manoya lemezbemutató koncert a Trafóban

2013.01.28. 12:45, rerecorder

manoya.jpg

(X) A Manoya-dalok egyszerre lágyak és karcosak, árad belőlük a szeretet, mégis igénylik a figyelmet. Néha látszólag a felszínen simogatnak, miközben titokban igen mélyre hatolnak. A novemberben megjelent Hundred Arms lemezbemutató koncertje 2013. február 2-án, 8 órakor lesz a Trafóban.

hundred arms.jpg2012 novemberében jelent meg Manoya művésznéven Hodosi Enikő első szólólemeze - mi itt harangoztuk be. A Neo és Occam formációkban (valamint megszámlálhatatlan underground produkcióban) közreműködő énekesnő korábban már adott egy kis ízelítőt Hundred Arms című lemezének anyagából, hiszen a megjelenés előtti egy év során az albumról két kislemezdalt (Rebirth, Shine) is játszottak a magyar rádiók, melyek csak fokozták a hol melankolikus, hol érzéki, hol pedig ártatlanul életvidám, experimentális popzene iránt fogékony közönség, amúgy sem kis várakozását.

A folk, a keleti zenék, a hanggyógyászat éppúgy Enikő zenéjének részét képezik, mint a kísérleti elektronika, a soul vagy a zajzene, mégis egyből felismerhető a szelleme sajátos hangvétele miatt. Az album produceri munkálataiban, a hangszerelésben és néhol a dalszerzésben az a Lázár Tibor volt Manoya partnere, aki Occam néven mutatta meg másik arcát azoknak, akik addig csak a Zagar zenekar dobosaként ismerték.

A lemezen szereplő 11 dalban az akusztikus világot finom elektronika fűszerezi, de a legfontosabb összetevő mégis Enikő sajátos énekhangja, életfilozófiája és szövegei.

manoya koncert.jpgA Manoya-dalok alternatívát kínálnak a mai zenei világ gyakran felszínesen harsány popkultúrájával szemben – felkínálják a felszabadító elmerülés lehetőségét. A lemez hangszerelésében is megmutatkozik az a bizonyos gyönyörködtető változatosság: egyszerre szerepeltet vonószenekart, kísérleti elektronikát, akusztikus gitárokat, hétköznapi és gerjesztett zajokat, jazzes elemeket éppúgy, mint hiphop ütemeket, lélekmelengető mantrákat valamint zongorás balladát.

,,Vannak dalok, melyeknek egyszerűen meg kell születniük, mert dolguk van a világban. Nem is számít a hol és a mikor, hiszen, ha már megfogantak, akkor már csak érlelni kell őket nagy szeretetben, de túlzott erőfeszítések, erőlködés nélkül. Úgy mondják, hogy egyszerűen le kell húzni őket az égből… Aztán ahogy megszülettek, megérettek, és felnövögettek, tudni fogják, melyik az az emberi fül és szív, aki befogadja és hatni hagyja őket.

Figyelem a világot, az embereket, és tudom, hogy rengeteg ilyen befogadni kész fül és szív van!” - vallja Manoya.

lemezbemutató koncert:
2013. február 2., szombat 20:00
Trafó, Budapest, Liliom utca 41.

jegyek:
2200 Ft, elővételben 1800 Ft


A koncerten közreműködik:

MANOYA (a.k.a. Hodosi Enikő) – ének, gitár, billentyűs hangszerek, zajkeltők
Kovácsovics Dávid – gitár
Kiss Árpád – billentyűs hangszerek, trombita
Hock Ernő – bőgő, basszusgitár
Lázár Tibor – dob, elektronika

+ meglepetés vendégek


Az esemény Facebook-oldala itt található.

Címkék: koncert trafó manoya
https://recorder.blog.hu/2013/01/28/manoya_lemezbemutato_koncert_a_trafoban
Manoya lemezbemutató koncert a Trafóban
süti beállítások módosítása