Parquet Courts: Light Up Gold (lemezkritika + albumhallgató)

Ahogy már a 2013-as lehetséges következő nagy durranásokat bemutató összeállításunkban is írtuk: a Parquet Courts-től sokat várunk és ezt leginkább egy tavaly augusztusban – egy nagyon apró lemezcégnél, nagyon limitált példányszámban – kiadott album alapján gondoljuk. A Light Up Gold a héten újra megjelenik (egy némileg nagyobb indie-kiadónál) esélyt adva a világnak a felismerésre: ez a zene valami eszement jó! Kritikánk után a teljes lemez végighallgatható.

Kiadó: Dull Tools / What’s Your Rupture?

Megjelenés: 2012. augusztus / 2013. január 14.

Stílus: poszt-punk, slacker-rock

Kulcsdal: Master Of My Craft

A Parquet Courts-öt két texas-i dalszerző-gitáros-énekes, Austin Brown és Andew Savage vezeti, akik ugyan már ismerték egymást a dentoni egyetemről (Andrew Savage ottani zenehallgatós klubjában találkoztak, aminek The Knights Of The Round Turntable volt a neve!), de közös zenekarukat New Yorkba költözve alapították Sean Yeaton basszusgitárossal és Andrew öccsével, Max Savage-dzsel a dobok mögött. Debütáló anyag gyanánt először egy hatásokat bemutató válogatáskazettát raktak össze (Brian Enotól a Fall-ig nagyon széles skálán), majd első, rövidke, de immár saját felvételeket tartalmazó kazettakiadványuk 2011 legvégén jelent meg American Specialities címmel – ezen a kaotikus kollázs-anyagon még csak foltokban tűnik ki a tehetség. Savage közben a Fergus & Geromino duó tagjaként is kiadott két lemezt (Unlearn - 2011, Funky Was The State Of Affairs - 2012), de azeo a doo-wopos, soulos, zappás, garázs-rockos zenék csak oldalhajtásnak tűnnek a Parquet Courts mellett.

A 2012 nyarán szinte minden visszhang nélkül megjelent Light Up Gold ugyanis egy felfrissítő levegővétellel ér fel, nagyjából, úgy, mint jó egy évtizede a Strokes megjelenése (bár jósolhatóan annak tömeghatása nélkül), vagy mint jó két évtizede a Pavement felbukkanása (remélhetően legalább olyan szép karrierrel). A Parquet Courts zeneileg egyértelműen az utóbbi együtteshez áll közelebb, de lehet pontosabb lenne azt mondani, hogy attitűdben rokonok a Pavementtel, mintha Savage-ék a ’10-es évek slackerei lennének (a késő tizenéves, kora huszonéves kori érdeklődési körök, generációs problémák lényegében változatlanok, csak mindig finoman módosulnak). A Light Up Court nagyrészt türelmetlen, izgága, eszes poszt-punkot tartalmaz, The Fall-szerű szövegekkel, Wire- és Feelies-ritmikával, nagyon korai R.E.M.-et is megidéző dallamvilággal, de a Ramones lendülete vagy éppen a Pavement hányavetisége is jellemzi. A dalok azonnalisága egyértelmű (nemcsak újrahallgatni akarod, amint véget ér a lemez, de közben is folyamatos a sürgető érzés: itt most valami történik), technikailag is sokszor trükkös: lelassított gitárok és finoman felgyorsított ének okoz furcsa érzetet. Savage-éknek sok a mondanivalója (egyperces időpocsékolásokról, a kevés pénz alaposan átgondolt beosztásáról, túl magas elvárásokról, magányról, bizonytalan jövőről – mindezt ráadásul humorral vezetik elő) és összességében is magával ragadó az élmény. Az egy-két perces dalok között az a négy darab háromperces már-már epikusnak tűnik, de az ezzel a mércével monumentális, ötperces Stoned And Starving sem lóg ki, reményteljesen mutatja, hogy sokféle szerkezettel képesek eredetien játszani (nem mellesleg a lemez egyik csúcspontja is ez). A Light Up Gold nyilvánvalóan alulkevert, de megszólalása illik a végeredményhez – ha lesz legközelebb, akkor persze e téren is várható fejlődés, de ha netán nem lesz, már akkor is egy nagyon izgalmas, eredeti albummal lettünk gazdagabbak.

9/10

Dömötör Endre

A teljes lemez végighallgatható az alábbi lejátszón:

A Parquet Courts élőben egy New York-i szilveszteri koncerten: