Ha egyetlen zenekarról szeretnénk olvasni, akkor a Beatles-irodalom még magyar nyelven is a legbőségesebb kínálatot nyújtja. Ehhez képest viszont szegényes a zenekar tagjainak szólóéveit feldolgozó kínálat - ezen segít Benedek Szabolcs hiánypótló kötete, a Beatles Apokrif.
A szerző Beatles-rajongása közismert: írt már fiktív regényt John Lennon életéről (Így élt John Lennon), valamint Paul McCartneyról (McCartney) és George Harrisonról (George Harrison 1943–2001) is, illetve ő lektorálta az Ungvári-féle Beatles-biblia új kiadását. Ezek után szinte természetes, hogy kedvenc zenekarának szentelt új műve nagy felkészültséggel, jól megírt munka - amit el is vár az ember egy szépírótól.
A BEATLES UTOLSÓ ALBUMÁNAK TÖRTÉNETE IS ELÉG "SZÉP".
A Beatles Apokrif (Scolar Kiadó, 2012, 216 oldal) a zenekar, illetve a tagok feloszlás utáni története. Pozitív, hogy Benedek nem elfogult egyik taggal sem, bár a könyv vége felé néha úgy tűnik, mintha a visszafogott, szemlélődő Harrison szimpatikusabb lenne számára, mint az idős korában is szuperaktív, folyton bizonyítani akaró McCartney. Helyén kezeli a szólóprodukciókat, pontosan tudja, hogy mi az, ami felejthető, nem is próbálja védeni a védhetetlent. És igyekszik - a lehetőségekhez képest - mindenkiről hasonló terjedelemben írni. Még azt is el tudja érni, hogy az embernek kedve legyen meghallgatni egy Ringo Starr-szólólemezt, ami azért nem kis teljesítmény. Az életmű-, lemez- és dalszöveg-elemzések mellett ügyes kézzel adagolja a sztorikat is, Lennon elveszett hétvégéjétől a motorsport-mániás Harrison Madonnás kalandjáig, így a négyes önálló pályafutásának áttekintése egy percig sem unalmas.
A BEATLES-TAGOK GYEREKEINEK ZENÉSZI KARRIERJE IS MEGÉR EGY SZTORIT - OLVASD EL!
Ex-Beatle-nek lenni azért nem mindig volt a legnagyobb buli. Az Apokrifban szóba kerülnek a tönkrement házasságok, a drogügyek, plágium- és egyéb perek, megbukott produkciók (szegény Harrisonnak például még azt is meg kellett érnie, hogy a lemezcég egyszerűen visszadobta egyik anyagát, azzal, hogy írjon rá slágereket). És persze a nagy összeveszések - van-e még egy zenekar a világon, amelynek tagjai ennyit üzengettek egymásnak dalokban a feloszlás után?
Benedek Szabolcs számára a Beatles a legfontosabb, azon kívül más nem is nagyon létezik - ez az erénye és néha kicsit hátránya a könyvnek. Ahogy haladunk az időben, említésre kerül a diszkó, a punk, az új hullám, vagy a britpop, de nincs igazán elhelyezve a történet abban a közegben, ahol a popvilág tartott akkoriban. Vannak olyan apró részletek is, amikkel lehetne vitatkozni: a Helter Skelter kanonizációja nem a 2000-es években kezdődött, a Mötley Crüe, a Siouxsie And The Banshees vagy a U2 már jóval korábban készített belőle feldolgozásokat. De ami leginkább hiányzik, az a szólóévek magyar vonzatának felgöngyölítése: nem esik szó arról, amikor a hetvenes években Ringo - elsőként a Beatlesből - járt Budapesten, vagy, ami jóval fontosabb, Lennon halálának hazai visszhangjáról.
Ezzel együtt ez egy fontos, hiánypótló mű, amelynek értékét tovább növeli igényes kiállítása és nem túl elcsépelt képanyaga. „A 2010-es évek beköszöntével ott tartunk, hogy a Beatles változatlanul élő dolog. Sőt, még élőbb, mint az elmúlt négy évtizedben volt. Már nincs szükség Free As A Bird-féle pótlékokra sem. A zenekar itt van velünk.” - jegyzi meg a szerző a könyv végén, amivel csak egyetérteni lehet.
Magyar nyelven még nem született kizárólag erről a témáról kötet (a Bánosi György-Tihanyi Ernő szerzőpáros Beatles zenei kalauz - Az együttzenélés és a szólóévek 1958-1999 című munkája csak részben szól a szólóévekről) - és a Beatles Apokrif után talán már nincs is szükség még egyre.
Fábián Titusz
