Kussolj, és játszd a slágereket! - LCD Soundsystem-temetés filmen

Dokumentumfilm az LCD Soundsystemről, amely a zenekar története helyett az azt vezető és tíz év után önkényesen feloszlató James Murphy szűkre vett portréja, közbeékelve 2011 talán legjobb koncertjével. Kritikánk a Shut Up And Play The Hits című "temetési videóról".

"Ha ez egy temetés... akkor legyen a világ legjobb temetése!”

2011. április 2-án az LCD Soundsystem a legutolsó koncertjét tartotta a Madison Square Gardenben. James Murphy, a zenekar arca, hangja és agya úgy döntött, tíz év, három nagylemez és egy maréknyi, ma már meghatározó kislemez után ennyi a maximum, amit képes kihozni zenekarából úgy, hogy ne kompromittálódjon, ne adja fel az elveit. Nem égett ki, nem öregedett meg és nem lett érdektelen, egyszerűen csak ennyi elég volt az egészből. Az MSG-ben tartott nagyszabású, az LCD SS szinte összes számát felvonultató, három és félórás koncertet a neten is közvetítették élőben, de ott volt rengeteg kamerájával Dylan Southern és Will Lovelace is, akik már akkor tudták, hogy a Shut Up And Play The Hits lesz az együttes utolsó dokumentuma.

ILLETVE, AZÓTA KÉSZÜLT EGY FOTÓALBUM IS.

A rendezők azonban nem gondolták úgy, hogy bármilyen mértékben is ki kellene terjeszteni az LCD Soundsystem történetét a koncerten túlra. A filmből nem tudjuk meg, hogy hogyan találkozott a billentyűs Nancy Whang és Murphy, hogyan rakta össze az utóbbi a kétezres évek New Yorkjának alapvető lemezkiadóját, a DFA-t, mit csinált Murphy mindezek ezelőtt, mit gondolnak erről a rokonai, mit gondol az egészről, mondjuk Lou Reed. A Shut Up And Play The Hits nem az együttes története, hanem az együttes vezetőjének szűkre vett portréja. Közbeékelve (vágva) az év talán legjobb koncertjével.

Southern és Lovelace filmje három síkon mozog. Egyrészt ott van maga a koncert, rengeteg különböző kameraállásból. Aztán ott van Murphy, akivel a koncert előtt egy héttel készített interjút az amerikai popkulturális újságírás egyik nagy alakja, Chuck Klosterman. A harmadik szál pedig a már ex-zenekarvezető ébredése és lassú szembesülése azzal, hogy tíz év jólétnek a saját döntéséből vége van. Értelemszerűen az első sík elnyomja a többit: a koncert annyira magával ragadó, sodró lendületű és emelkedett hangulatú, hogy megszakítás nélkül is végignéznénk - nem mellesleg az utóbbi tíz év legjobb számait játssza egy stúdióban született, de igazán élőben kiteljesedő zenekar. Az újságírás legnagyobb közhelye, de a Shut Up And Play The Hits segít betekinteni a kulisszák mögé, látjuk, ahogy a zenészek úgy nézik egymást, mintha a másiktól a startpisztolyt várnák, ahogy Murphy a szemeit törölgetni egy törölközővel a közönségnek hátat fordítva a gyászoló Someone Great után. Aztán ott van a közönség, amelynek tagjai abban a pillanatban biztosan Észak-Amerika legnagyobb LCD SS rajongói voltak, akik az előírásoknak megfelelően csak fekete-fehérben öltöztek és minden hangra úgy reagálnak, mintha az Úr dübörögne rájuk az égből minden kolompolással. Lehet, hogy ez temetés, de a nézőknek istentisztelet is, a zenebuzik, lemezgyűjtők, ironikus férfiak, poptudorok istenének tisztelete.

Lehet, hogy a film kétharmada pont ezért csalódás, ugyanis a koncertfelvételek ikonikus, de azért még megközelíthető karmesterét lerántja a földre. Murphy intelligens, közlékeny és vicces ember - állítólag a kilencvenes évek végén karnyújtásnyira volt attól, hogy író legyen a Seinfeld című sorozatban - de ez sem a Klosterman-interjúból, sem a melankolikus New York-i jelenetekből nem jön át. Az előbbinél a zenész maníros és túlságosan is kontrollált, pedig a nagy döntéseire kellene őszintén válaszolnia, az utóbbiaknál pedig csak egy vágókép. Amikor összeérnek a szálak, akkor viszont a rendezőknek sikerül végre jelentést is adni a képeiknek. Ahogyan a New York, I Love You, az utolsó, koncerten előadott szám felvétele festi alá azt, amikor a zenekar másnap elmegy ebédelni egy kis, helyi bisztróba, akkor sokkal finomabbak az érzelmek, mint akkor, amikor Murphy elsírja magát a Madison Square Garden tárolójában, amikor utoljára végignéz a fellépésre bérelt hangszereken.

A Shut Up And Play The Hits a már megtérteknek papol, tényleg nem lehet megtudni, hogy miért volt olyan fontos 2002-ben a Losing My Edge vagy a Yeah, miért volt nagy szám a DFA, hogyan lett Murphy szarkasztikus megmondóemberből egy életérzés fintorgó hangja. Hogyan lett úgy a zenei életben valaki, hogy csak egyszer kiabálták neki koncerten – akkor is a vendégeskedő Win Butler az Arcade Fire-ből, az utolsó fellépésen - hogy kuss és játszd a slágereket! Mindehhez a lemezeket kell meghallgatni. De ha kíváncsiak vagyunk egy korszak - és e korszak definitív bandájának végére - akkor a Shut Up And The Play The Hits lesz az egyetlen olyan temetési videó, amit többször is meg akarunk majd nézni.

A film előzetese:

Klág Dávid

Shut Up And Play The Hits

(Pulse Films, 108 perc, 2012)

A Shut Up And Play The Hits megvásárolható DVD-n és Blu-rayen a www.shutupandplaythehits.com honlapon. Ezeken a kiadványokon a teljes koncert, szünetekkel együtt, vágatlanul is megtalálható.