Közelít az új Photek LP, itt az első zene róla

2012.10.15. 08:43, recordernews

ku_palm.jpg

Photek nevét leginkább azok az egykori drum & basserek ismerik, akiknek a többsége ma már talán csak havonta egyszer, titokban füvezgető családapa, kiváltságosok által féltve őrzött IRC-csatornákról nehezen megszerezhető mp3-ak helyett havi jövedelemre törekvő munkásember, vagy zenefogyasztó, aki már évekkel ezelőtt átpártolt valamelyik frissebb irányzathoz. Nevezett producerről viszont azt érdemes tudni, hogy pályájának "csúcsán", a kilencvenes évek közepén-végén szanaszét szabdalt, a műfajon belül kísérletinek nevezhető ritmusaival vált ismertté (Modus Operandi és Form & Function albumok), hogy aztán 2000-ben már a deep house-ba és az ambientbe is belekóstoljon Solaris című lemezén.

Albummal utoljára öt évvel ezelőtt jelentkezett (Form & Function Vol. 2, ) és már szinte el is könyveltük, mint ügyes, de úgy igazából teljes potenciáljának kiaknázásáig sosem eljutó művészt, mígnem kiderült, hogy jön ám a következő hosszanjátszós anyag, KU:PALM címmel, saját kiadójának égisze alatt, most, október 23-án. Az első single, a Pyramid pedig már itt is van róla – ugyanolyan fojtott hangulatú és ugyanúgy játszadoznak benne a dobok, mint a korai Photek zenékben, csak éppen ez már nem dobbasszus. Viszont a folytatásban meghallgatható.

Címkék: photek
https://recorder.blog.hu/2012/10/15/kozelit_az_uj_photek_lp_itt_az_elso_zene_rola
Közelít az új Photek LP, itt az első zene róla
süti beállítások módosítása