Pofátlanul fiatal, mindössze 16 éves a floridai Marcel Everett, művésznevén XXYYXX, de minimalistára szabott, szellős, poszt-wonky zenéi mára már végigszánkáztak zeneblogok százain. Ő pedig Európában szánkázik épp, városról városra, és ami nekünk ebből jó hír, az az, hogy Prága és Bécs közé befért egy hétfő esti budapesti fellépés is, mégpedig a rokon zenei vonalon mozgó Giraffage-dzsel közösen (aki talán szintén kijelölhető gyerekzseninek a maga 21 évével). A bulit eredetileg a Toldiba tervezték, de a nagy érdeklődésre tekintettel végül az Akvárium Klub és a Monday Session befogadta az eseményt, így a vészesen fogyó jegyek miatt sem kell már aggódni.
XXYYXX egyébként nemrég a Vice-nak adott egy csupa dili interjút, abban ugyanis arra a felvetésre, miszerint egyesek a létező vagy nem létező, a szabadkőművesekhez kapcsolódó vagy nem kapcsolódó Illuminati tagjának gondolják (főleg szimbólumhasználata miatt, lásd a tekintetes piramist Facebook-oldalán), úgy reagált: "annyira örülök, hogy ez a kérdés előjött, mert tulajdonképpen én vagyok az Illuminati vezérigazgatója." Amikor pedig azt kérdezték tőle, hogy Lady Gaga is benne van-e ebben a Nagy Nemzetközi Agymosásban, közölte, hogy nem, ő csak szimplán retardált. Egyébként meg az előző Illuminati-vezér Ja-Rule volt, de rászólt, hogy húzzon el. (A teljes interjú itt olvasható.)
Na, így már jó kedvvel lehet nekiindulni a hétfőnek, de azért még egy videó is elfér itt: