Robert Smith szólóban játszott Cure-dalokat, akusztikus gitáron

2012.07.14. 19:00, -recorder-

cure-bilbao2.jpgA Recorderen már megnézhető egy-egy órányi friss Cure-koncertanyag a Pinkpop és Primavera fesztiválokról, de most valami sokkal különlegesebbet mutatunk. Ilyet tényleg nem láthatunk minden nap: Robert Smith szólóban, zenekara tagjainak kísérete nélkül ad elő Cure-dalokat! Mindez a zenekar spanyolországi fellépésén történt, július 12-én a Bilbao BKK Live fesztiválon, ahol a billentyűs hangszereknél valami technikai probléma késleltette a koncertkezdést, és a frontember egy hirtelen ötlettől vezérelve azzal kárpótolta a várakozó közönséget, hogy kijött egyedül a színpadra és eljátszott akusztikus gitárjával néhány 1979-es Cure-klasszikust (Three Imaginary Boys, Fire In Cairo, Boys Don't Cry). És miután elhárultak az akadályok, a teljes zenekarral – melynek a nyári turnék idejére a Tin Machine és David Bowie két évtizeddel ezelőtti virtuóz szólógitárosa, Reeves Gabrels is tagja – nem kevesebb, mint 34(!) további dalt is hozzátett a háromszámos szólóműsorhoz. Ami itt rögtön meg is nézhető (a koncert élőben közvetített első órájával együtt).


itt a fellépés élőben közvetített egy órája is két részletben

a bilbaói koncert teljes 37 számos dallistája:

Robert Smith szólóblokkja: 

Three Imaginary Boys
Fire In Cairo
Boys Don't Cry

a Cure műsora:

Tape
Open
High
The End Of The World
Lovesong
Sleep When I'm Dead
Push
In Between Days
Just Like Heaven
From The Edge Of The Deep Green Sea
Want
Pictures Of You
Lullaby
The Caterpillar
The Walk
Play For Today
A Forest
Primary
Bananafishbones
Shake Dog Shake
The Hungry Ghost
Wrong Number
One Hundred Years
End

+
The Same Deep Water As You

+
Dressing Up
The Lovecats
The Blood
Just One Kiss
Let's Go To Bed
Friday I'm In Love
Doing The Unstuck
Close to Me
Why Can't I Be You?
Boys Don't Cry

http://www.thecure.com 

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2012/07/14/robert_smith_szoloban_jatszott_cure-dalokat
Robert Smith szólóban játszott Cure-dalokat, akusztikus gitáron
süti beállítások módosítása