A 2010-ben Linda Jarvis billentyűs-énekesnő és a gitáros Thom Hill művészeti főiskolás shoegaze/lo-fi projektjeként indult, majd öttagú dream pop zenekarrá növő Echo Lake a mai napon (Észak-Amerikában pedig majd holnap) jelenteti meg Wild Peace című bemutatkozó albumát, de a képünk bal szélén mosolygó Pete Hayes dobos ezt már nem érhette meg: 25 éves korában hunyt el, június 21-én csütörtökön, de együttese csak tegnap tette közzé halálhírét. A hivatalos közleményt a gitáros Thom írta meg, aki gyermekkori barátjaként az elmúlt tíz év során négy különböző zenekarban is együtt zenélt a dobossal, de a halál pontos okáról hallgat – csupán annyi derül ki, hogy Pete utolsó napjait kórházban töltötte (barátai a British Heart Foundation jótékonysági szervezet számára indítottak adománygyűjtő akciót, amiből arra lehet következtetni, hogy valamiféle szívbetegség vitte el). A Recorder a fiatalon elhunyt zenész előtt az általa feldobolt Echo Lake-debütalbum bemutatásával tiszteleg: a Wild Peace premierjét az amerikai Huffington Post oldalán tartották még a dobos halála előtti napokban, és most néhány napig nálunk is meghallgatható (a 2011-es Young Silence EP dalaival együtt).
.
a 2011 februárjában megjelent Young Silence című EP dalai:
.
az Everything Is Real című szám, mely szintén szerepelt az EP-n:
az Even The Blind című aktuális kislemezdal videója...
... és a Young Silence klipje a 2011-es EP idejéből:
http://echolakeband.com
http://www.justgiving.com/echolake
összeállította: Déri Zsolt
.