Superbutt + Overhelp + Stiff Bastard

2012.03.23. 16:50, -recorder-

A38 Hajó, 2012. március 24.

Amióta Vörös András felbukkant a FreshFabrikban, majd onnan kilépve megcsinálta a Superbuttot, elképzelhetetlen nélküle a hazai rockszcéna – akár zenészként, akár koncertszervezőként ott van mindenhol, és súlyos hiányérzete akad az embernek, ha nem látja őt egy rockkoncerten felbukkanni. András a Superbutt-tal már komoly hazai és nemzetközi eredményeket mondhat magának, ráadásul olyan nevek előtt léphetett már fel csapatával, mint a Rollins Band, a Soulfly vagy a Clawfinger. 11 éve már, hogy megjelent a zenekar első lemeze, a hokis című Two Minutes For Roughing, amit az elnevezésében már inkább focis hangulatú The Unbeatable Eleven követett 2003-ban, aztán 2006-ban jött a Black Soup, 2008-ban a You And Your Revolution, legutóbb pedig a frontember körül időközben teljesen lecserélődött felállással felvett monumentális dupla album, a 2011 őszén megjelent Music For Animals, mely első korongján angol nyelvű szerzeményeket, a másodikon feldolgozásokat és magyar számokat tartalmaz.

A Superbutt ennek az aktuális albumnak a lemezbemutató koncertjét tartja az A38 Hajón sok vendégfellépővel, az előzenekari poszton pedig olyan viszonylag friss – három-három éve alakult – hazai reménységekkel, mint Overhelp és a Stiff Bastard.

Jegyár: 1500-2000 Ft

http://www.superbutt.net

a koncert eseményoldala:
http://www.facebook.com/events/351805548177298

a 2011 legvégén bemutatott új Superbutt-klip, a Pont középre, melyet Jeli András rendezett:

a zenekar a vendégművészek egyikével, Földes Anett billentyűs-énekesnővel készül a lemezbemutató koncertre:


FRISSÍTÉS:
 a Superbutt időközben Facebook-oldalán közzétette a vendégfellépők teljes névsorát!

"és akkor egy többé-kevésbé teljes fellépőlista holnapra: Kratochwill Petra, Pettenkoffer Zsófi, Földes Anett, Gyémánt Krisztián, Kenneth Derby, Szűcs Péter + Superbutt valamit négy cserepes tuja (Kovács Attila szerint további vendégművészeink Robert Plant és Növényi Norbert...), sok gitár, dob, képek, videók, egyebek."

https://recorder.blog.hu/2012/03/23/superbutt_overhelp_stiff_bastard
Superbutt + Overhelp + Stiff Bastard
süti beállítások módosítása