Alphabeat: Vacation (kislemezdal)

2012.03.12. 07:30, -recorder-

Az öt éve feltűnt dán Alphabeat együttes az első – Dániában 2007-ben cím nélkül megjelent, majd 2008-as feljavított nemzetközi verziójában a This Is Alphabeat címet kapó – albumával a kontinentális Európa mellett még Nagy-Britanniát is meghódította: a nyolcvanas évek popzenéjét kicsattanó frissességgel megidéző szextett debütalbumának hat kislemezdalából három (Fascination, Boyfriend, 10.000 Nights) még a brit Top 20-ba is bejutott. A 2009-es The Spell (2010-es nemzetközi kiadásában: The Beat Is...) idején Anders SG Nielsen és Stine Bramsen fiú-lány frontpárosa és huszonéves zenésztársaik már a kilencvenes évtized elejének eurodance tánczenéi felé léptek tovább, bár ezzel már nem arattak akkora sikert, de például Lady Gaga őket választotta előzenekarnak turnéja 2010-es nagy-britanniai és írországi állomásaira, tovább egy hivatalos remixet is rendelt tőlük Beyoncéval közös slágeréhez, a Telephone-hoz. Az Alphabeat 2012-ben tervez visszatérni harmadik sorlemezével („éjt nappallá téve dolgozunk a stúdiónkban, hogy elkészítsük a lehető legjobb POP albumot” – írják a tagok honlapjukon), az első kislemezdal pedig épp a mai napon, március 12-án jelenik meg Vacation címmel – és ez az új felvétel, mely szerencsésnek tűnő egyensúlyt talál a két album zenei világa között, már itt a Recorderen is hallható.

a 2012-es visszatérés beharangozó kisfilmje:


az első album nagy slágerei, a Fascination, a Boyfriend és a 10.000 Nights:


a második album The Spell, Hole In My Heart és Heat Wave című klipdalai:


a két Lady Gaga-dalból, a Telephone-ból és a Bad Romance-ból összegyúrt Alphabeat-féle feldolgozás, alatta pedig a zenekar hivatalos Telephone remixe, szintén 2010-ből:


http://www.thisisalphabeat.com

összeállította: Déri Zsolt

Címkék: lady gaga alphabeat
https://recorder.blog.hu/2012/03/12/alphabeat_vacation_kislemezdal
Alphabeat: Vacation (kislemezdal)
süti beállítások módosítása