SoKo: I Thought I Was An Alien – a teljes album + az összes videoklip!

2012.02.14. 15:30, -recorder-

Ha a mai nevezetes napon a férfi-nő princípium arányai ettől ugyan még nem is egyenlítődnek ki, a 77 éves Leonard Cohen életműáttekintése (és itt meghallgatható, itt pedig egy feldolgozássorozattal ünnepelt új albuma, az Old Ideas) után jöjjön a pont harmadannyi idős, 25 és fél éves dalszerző-gitáros-énekesnő SoKo, azaz a lengyel származású, Franciaországban született, majd Amerikába költözött Stéphanie Sokolinski, aki csak mostanra készült el első albumával, pedig indie üdvöskeként már kereken öt éve befutott I'll Kill Her című első slágerével (színésznőként pedig már előtte is láthattuk, például a Majdnem bombanők című francia tinivígjátékban). A megszólalásában a Moldy Peachesből ismert Kimya Dawson anti-folk világát és Emilíana Torrini ábrándosságát idéző SoKónak – és a sztárrendező Spike Jonze vele készített kisfilmjeinek – már ősszel szenteltünk egy nagyobb összeállítást, de a közelgő I Thought I Was An Alien albumról azóta a First Love Never Dies kislemez és a bűbájos You Have A Power On Me klipdal is nyilvánosságra került. A február 20-án megjelenő SoKo-album 15 számos anyagának a Stereogum oldalon volt a premierje, de egy héten át itt a Recorderen is meghallgatható, sőt a hozzá készült rengeteg videót is mind bemutatjuk.

az albumhoz az elmúlt 10 hónapban készült videók időben visszafelé haladva:

You Have A Power On Me

I Thought I Was An Alien

First Love Never Die

I've Been Alone Too Long

No More Home, No More Love

We Might Be Dead By Tomorow („videoképeslap”)

For Marlon (iPhone home video)


emlékeztetőül itt az I'll Kill Her, pontosan öt évvel ezelőttről:


 

http://www.s-o-k-o.com

összeállította: Déri Zsolt 


a Majdnem bombanők című 2006-os francia filmben a szőke Léa Seydoux társaságában:

.

Címkék: soko
https://recorder.blog.hu/2012/02/14/soko_i_thought_i_was_an_alien_a_teljes_album
SoKo: I Thought I Was An Alien – a teljes album + az összes videoklip!
süti beállítások módosítása