Fucked Up: Turn The Season (videoklip) + I Hate Summer (kislemezdal)

2011.12.13. 08:50, -recorder-

A Foo Fighters előzenekaraként épp ausztrál stadionokban játszó kanadai Fucked Up tagjai a napokban bejelentették, hogy februárban kislemezen adják ki az Austra együttessel és Jim Jarmusch filmrendezővel közösen rögzített Year Of The Tiger című negyedórás új dalukat (ehhez már a borítót is meg tudjuk mutatni), tegnap pedig egy új videó premierjét tartották a SPIN magazinnál, annak örömén, hogy az amerikai szaklap az év lemezének választotta David Comes To Life című „punk-rockoperájukat” és címlapra tette a nagydarab Damian Abraham frontembert. A Queen Of Hearts és The Other Shoe című dalok klipjét már bemutattuk nyári nagy Fucked Up-profilcikkünk alatt (a négyfelvonásos konceptalbum mellé kiegészítőként megjelentetett David's Town „válogatáslemez” egyik számának, a Do You Feed?-nek a videóját pedig külön is), ez a mostani kisfilm pedig látszólag egy zenekari fotózás során ábrázolja a kanadai szextettet – de a legvége megteremti az összeköttetést punk-rockoperájuk történetével, ugyanis a David Comes To Life első felvonását záró Turn The Season végén történik az a robbanás, amelyben a főhősnő Veronica meghal (az eddigi videók mind az első felvonás dalaihoz készültek, és ezt a mostanit is ugyanaz a Scott Cudmore rendezte, mint az elsőt, a zenekar helyett gyerekeket szerepeltető zseniális Queen Of Hearts klipet). A Turn The Season videója után ráadásként bemutatunk egy új Fucked Up-kislemezdalt (I Hate Summer), továbbá egy friss animációs kisfilmet is a frontember főszereplésével (a Pitchfork.tv Frames című sorozatából).

a dal élő elaődása 2011 júniusában torontói NXNE (North by North East) fesztiválon:

a Pitchfork.tv új animációs sorozatában, a zenészek egyes szám első személyű sztorijait rajzfilmre adaptáló Framesben a Halloween napján bemutatott első részt a Fucked Up énekese, Damian Abraham kapta:

.

ez pedig az I Hate Summer című Fucked Up-dal november végén publikált stúdióverziója:

.

http://davidcomestolife.com
http://lookingforgold.blogspot.com

összeállította: Déri Zsolt

.

Címkék: fucked up
https://recorder.blog.hu/2011/12/13/fucked_up_turn_the_season
Fucked Up: Turn The Season (videoklip) + I Hate Summer (kislemezdal)
süti beállítások módosítása