(Fonó, 2011)
A Csík Zenekar lassan negyedszázados történetre tekinthet vissza. A hagyományos népzenét játszó együttesként indult kecskeméti gyökerű formáció 1993 óta jelentet meg nagylemezeket, ám egy népzenei berkekben bátornak számító lépéssel jelezte, hogy a tradíció örökítése nem kizárólagosan a megszokott, hagyományosan népi dallamok újrajátszásával érhető csak el, sőt. Ez a karrierfordító pillanat azonban nem a Csík Zenekart teljesen új dimenziókba repítő Most múlik pontosan című Quimby-átdolgozással következett be, és még csak nem is az első Kispál és a Borz-átiratokat tartalmazó 2005-ös Senki nem ért semmit album kiadásakor, hanem A kor falára című 2001-es lemezen, melyen Csík Jánosék megmutatták, hogy akár a magyarpalatkai zenének és a New Orleans-i swingnek is lehetnek közös gyökerei. A Csík manapság megkérdőjelezhetetlenül a legnépszerűbb hazai népzenekar – lemezen, élőben egyaránt megbízható.
A friss és tetszetős csomagolású Lélekképek is a megszokottat hozza a zenekartól, annyiban is, hogy ezúttal sem maradnak el a Kispál- és Quimby-átdolgozások, sőt Lovasi András mellett ezúttal már Kiss Tibor is beszáll énekelni egy-egy saját dalába. Ezek az átértelmezések (Földtörténet, Tébolyda) néha már-már rutinszerűek, de aztán a Szívrablás újra meglepetést okoz (bár elsőre nem könnyű elvonatkoztatni az erős eredetitől), főleg azzal, hogy magyarpalatkaira vált a zenekar és további szöveget ad a szerzeményhez. Borzongató darab ezúttal is jutott a feldolgozások sorába: A széki hobó elképesztően gyúrja egybe Szék és a Hobo Blues Band zenéjét, a Minek nékem a nagy kőház? kezdetű széki lassú és a Földes László és Póka Egon által írt Közép-európai hobo blues II keresztezése a legjobb Csík-pillanatok közé tartozik. A népszerű mérai téma (a lemeznyitó Juhmérés Mérában) pedig továbbra is bizonyítja, hogy tradícióban is verhetetlen a zenekar.
8/10
Dömötör Endre
a lemez legjobb felvételének, A széki hobónak egy koncertverziója:
