The Poster Boy – újabb magyar indie szupergrupp

2011.11.15. 18:13, -recorder-

Az elmúlt időszakban elszaporodtak a hazai indie színtéren a kvázi-szupergruppok (és itt nem csak olyan alkalmi poénokra gondolunk, mint a Hol van ilyenkor a rendőrség!? volt egy éve), a Bastiaan és a We Are Rockstars premierjei után máris egy újabb olyan formációt mutathatunk be, melynek tagjait már ismerhetjük különféle együttesekből. A Poster Boy nevű zenekart két gitáros-énekes frontember, Poniklo Imre (Amber Smith) és Noel R. Mayer (a Walrus együttes vezére) alapította a Kispál és a Borz egykori amerikai dobosával, Michael Zweckerrel (aki e pillanatban az említett Bastiaannak is tagja), basszusgitárosként pedig a viszonylag új figurának számító Fülöp Bence (Kamikaze Scotsmen) csatlakozott hozzájuk.

A kvartettben a dalok zenéjét a két frontember írja, ám az angol szövegek nagyrészt Mike Zweckertől származnak, ahogy a mögöttük lévő nagyigényű koncepció is – a Poster Boy ugyanis a klasszikus pop-rock hagyományok bűvöletében rögtön egy konceptlemezzel lép színre, egy lazán összefüggő dalciklussal, mely egy fiú és egy lány történetét meséli el nyolc tételben. A Things We Had Time For című minialbum felvételeit október végén indultak, és az alapfelállást (ahol a gitárzenekari hangzást Poniklo által megszólaltatott billentyűs hangszerek is színezik) a stúdióban női vokál ugyanúgy kiegészíti, mint rezes kíséret a Qualitons fúvósaitól. A Poster Boy már a nyolcszámos lemezanyag 2012 elejére tervezett megjelenése előtt bemutatkozik élőben: az első koncertre a Dürer Kertben szokásos ingyenes New Beat estek egyikén kerül sor december 1-jén csütörtökön, majd egy miniturné keretében december 2-án Nagyváradon és 3-án Békéscsabán is fellép az új formáció.

http://www.facebook.com/theposterboy
http://www.theposterboy.hu


(Recorder)

.

https://recorder.blog.hu/2011/11/15/the_poster_boy_ujabb_magyar_indie_szupergrupp
The Poster Boy – újabb magyar indie szupergrupp
süti beállítások módosítása