Húszéveseké a világ – 1991 legjobb albumai

„A lemez, amely végképp eltörölte a nyolcvanas éveket. A lemez, amely végképp a mainstreambe katapultálta az alternatív zenét. A lemez, amely pajzsra emelte a rocktörténelem talán utolsó klasszikus rocksztárját. A lemez, amitől a Kispál és a Tankcsapda és a csíkos pulcsik és a...” Nem kérdés, az 1991-es év legfontosabb lemeze a Nirvana-féle Nevermind volt. Mint ahogy az sem, hogy a legfontosabb ebben az évben egybeesett az egyik legjobbal is. Az sem lehet vita tárgya, hogy 1991-ben csőstül érkeztek a műfajteremtő, előremutató albumok, és jó részük kanonizálódott, klasszikussá vált. A Nevermind és a róla szóló nagy cikkünk végén tárgyalt öt 1991-es grunge lemez (Mudhoney: Every Good Boy Deserves Fudge, Pearl Jam: Ten, Screaming Trees: Uncle Anasthesia, Soundgarden: Badmotorfinger, Temple Of The Dog: Temple Of The Dog) mellé összegyűjtöttünk még húsz megkerülhetetlen remekművet a húszéves évfordulóra (aztán a nemzetközi színtérről kiválasztott stúdióalbumok mögé odatettünk még egy koncertlemezt és három magyar kiadványt is, hogy meglegyen a kerek harminc).
 

.
Julian Cope: Peggy Suicide
(Island)
A Teardrop Explodes egykori frontembere, Julian Cope a mainstreammel folytatott rövidke flörtje után 1991-ben legnagyívűbb lemezével tért vissza: a haldokló Földanyáról írt 75 perces konceptalbummal, melyen popérzékenység és ügyesen kordában tartott pszichedélia keveredik – s a Jehovahkill című 1992-es folytatással aztán még ezt is képes volt felülmúlni! DL

De La Soul: De La Soul Is Dead
(Tommyboy)
„Halál a hiphop hippijeire!” – második albumán a New York-i trió elhatárolta magát a kialakult peace&love imidzsétől és laza bohémság helyett komoly, komorabb arcát mutatta, persze a rá jellemző szellemes-játékos szövegekkel és húzósan funkolós jazzy alapokkal. 4ray

.
Gang Starr: Step In The Arena
(Chrysalis)
A New York-i hiphop duó második albuma a „többet ésszel, mint erővel!” iskola korai mesterműve: DJ Premier feszes, funk-felvágott zenéjére a néhai Guru adott helyzetjelentést az utca valóságáról egy bölcs éleslátásával, de szinte szenvtelenül kimérten – na, ez a kemény! 4ray

The Jesus Lizard: Goat
(Touch and Go)
A Goat mellett minden grunge lemez dühe, energiája, súlya semmibe vész. Amikor ez a lemez szól, David Yow énekes izzadságtól csöpögő testtel mászik elő a hangfalból és a hallgató képébe fröcsög. Az hogy közben éppen a világ káoszát csatornázza be, már csak ráadás. DE

.
The KLF: The White Room
(KLF Communications)
A végtelenségig hallgatható, hiszen önmagába körkörösen visszaérő lemez, melynek anakronisztikus stadion-technója és szépelgő downtempója még 2011-ben is meghatározhatatlanul cool. És egyaránt értelmezhető egy londoni művésztelepen, vagy egy dunaföldvári parkolóban. DE

LFO: Frequencies
(Warp)
Gez Varley és – a később Björk háziproducerévé váló – Mark Bell duójának bemutatkozó albuma (rajta a Warp kiadó első Top20-as slágerszámával, az LFO-val) az éles, sipákolós géphangokra épülő bleep techno mesterműve, a warehouse partik eufóriája helyett a valódi modern gyártelepek sivárságának zenéje. 4ray

.
Massive Attack: Blue Lines
(Circa)
A Soul II Soul két évvel korábbi debütálása példát mutatott, a Blue Lines mégis páratlan a maga 67 BPM-es fúziós – soult, reggae-t, dubot, hiphopot, kortárs elektronikát kavaró – esszenciájával. Persze később sokan megpróbálkoztak a másolásával a triphop címkéje alatt. DE

MC Solaar: Qui sème le vent récolte le tempo
(Polydor)
A franciák ha a rockban nem is, a hiphoppal ki tudtak törni a világpiacra, élen a szenegáli születésű Claude M'Baralival, aki 22 éves párizsi egyetemistaként robbant be ezzel a szójátékokban gazdag perfekt pop-rap lemezzel, amelynél a későbbi Cassius duó egyik fele is ott bábáskodott producerként. DZs

.
My Bloody Valentine: Loveless
(Creation)
A zaj-pop katedrálisa, a rétegzett hangrögzítés tökélyre fejlesztett mesterműve, a sound. Ááá, hagyjuk, a Loveless leírhatatlan! Ha tizenkilenc stúdió, több tucatnyi hangmérnök, negyedmillió font kellett hozzá, akkor annyi. A Creation-főnök Alan McGee nem szereti. DE

The Orb: The Orb’s Adventures Beyond The Ultraworld
(Big Life)
Alex Patterson máig működő elektronika-projektjének bemutatkozó dupla albuma kiadós, zöldrakéta-meghajtású ambient-house trip a Földtől elrugaszkodva a Hold hátsófelén át a végtelen kozmosz mélyébe, ahol egy hatalmas, folyton növekvő, pulzáló agy uralkodik. 4ray

.
Primal Scream: Screamadelica
(Creation)
Az acid rock és az acid house mennyei egyesülésének kivételes pillanata a skót zenekar tánczenei producerekkel készített harmadik albuma: elszállás egy olyan magasságban, ahová csak a rave-ek eksztázisával felfűtött spirituális emelkedettség képes repíteni. 4ray

Red Hot Chili Peppers: Blood Sugar Sex Magic
(Warner)
Új kiadó, új producer (Rick Rubin, aki azóta is), azonnali világsiker. A Red Hot Chili Peppers legismertebb és legjobb felállásának nagy dobása – a kaliforniai zenekar ötödik lemezére végre megtalálta a tökéletes egyensúlyt az őrült funk-rock és az ellenállhatatlan slágeresség közt. SzB

.
R.E.M.: Out Of Time
(Warner Bros.)
Az R.E.M., mint egy kilőtt rakéta, darabonként hagyta maga mögött a hordozóegységeket: a még függetlenként milliós sikert arató 1987-es Documenttel kilőtt, a nagykiadós 1988-as Greennel belépett a sztratoszférába, és nincs mese, ezzel a lemezzel Föld körüli pályára állt. Az Out Of Time egyszerre érzékeny és finom, no meg popos. NR

Saint Etienne: Foxbase Alpha
(Heavenly)
Képzeld el gondtalan fiatalságod legszebb nyarát, amit idilli környezetben, fesztelen vidámságban töltöttél! (Jó, kis vágyakozós melankólia belefér.) Nem megy? Indítsd el a kvintesszenciálisan brit dance-pop trió első albumát, és máris ott találod magad! 4ray

.
Slint: Spiderland
(Touch and Go)
Majdnem minden, amit később poszt-rockként dugtak az orrunk alá, hallható itt: dinamikai váltások, hosszan kibomló katarzis, intenzív komplexitás. Majdnem minden jobb a Spiderlanden annál, mint amit később poszt-rockként dugtak az orrunk alá. DE

Talk Talk: Laughing Stock
(Verve)
Kilenc év alatt jutott el a Talk Talk az újromantikus bemutatkozástól az experimentális Laughing Stockig, rajta hat dzsesszes beütésű hosszú dallal, kamarazenekarral, intenzív beindulásokkal és sokatmondó csendekkel. A poptörténet egyik legszebb búcsúja. DL

.
Teenage Fanclub: Bandwagonesque
(Creation)
A skót Teenage Fanclub – a mintát adó amerikai Big Star nyomán – folk-rockos Byrds-hagyományokat, Motown-hatásokat, angol beatet, valamint döngölős southern rockot keresztezett. A zenekar második sorlemeze, a Bandwagonesque volt az igaz start: ekkor még az is benne volt a pakliban, hogy ők legyenek az angol Nirvana. NR

A Tribe Called Quest: The Low End Theory
(Jive)
Hogy a dzsessz mellett a hiphop a fekete amerikaiak másik igazi zenei kifejezőeszköze, az ma már nem kérdés, de hogy a két művészi forma szervesen ötvözhető, azt legmeggyőzőbben először Q-Tip, Phife Dawg és Ali Shaheed Muhammad bizonyította második albumával. 4ray

.
U2: Achtung Baby
(Island)
A nyolcvanas évek komoly és heroikus U2-ja Berlinben a régi producerekkel újrateremti magát az új évtizedhez: hi-tech effektarzenál, groove-os ritmusok, Bono gunyoros Bowie-tripje, flitteres allűrök és irreálisba lökött sztárstátusz a posztmodern iróniájának védőszárnyai alatt. DZs

Ultramarine: Every Man And Woman Is A Star
(Brainiak)
A londoni producer-duó az angol folkzenét ötvözte az akkori tánczenével, élő hangszereket is felvonultató „pasztorális acid house”-ukra ráadásul hatott a hatvanas évekbeli Canterbury scene fő zenekara, a Soft Machine, amelynek több hajdani tagjával dolgoztak. 4ray

+1 koncertlemez:

Neil Young: Weld
(Reprise)
A Rust Never Sleeps elektromos oldalának egy évtizeddel modernebb és dühödtebb tombolása az Öböl-háború idején: az öreg Young gerjedő gitárja úgy szól, mint egy kohó, mint egy leolvadó atomerőmű. Monumentális lenyomat egy turnéról, ahol a Sonic Youth is csak előzenekarként gondolhatott magára. DZs

+3 magyar:

Magyarországon a szabadság a zenét is áthatotta, az évtizedfordulón robbanásszerűen megnőtt az új együttesek és a (főképp kazetta) kiadványok száma. Az 1991-es év hazai kínálatából három anyagot választottunk – furamód mindhárom K betűs!

.
Kampec Dolores: Levitáció
(RéR Point East)
A gitáros Hajnóczy Csaba által vezetett Kontroll Csoport-utódzenekar nemcsak a magyar mezőnyből emelkedetett ki, de a nyolcvanas-kilencvenes évtizedforduló nemzetközi avantgárd rockzenéjében is eredeti és jelentős formációnak számított. Klasszikus kompozíciós technika, Velvet Underground-os art-rock gyökerek, afrikai gitárzenei ritmizálás, többféle népzenei hatás, összetett struktúrák, Nicót idéző álomszerű lebegés, gyomorszorító emelkedettség jellemzi a lemezt. Máig az egyik legjobb magyar album. DE

Kézi-Chopin: Az utolsó magyar playboy
(Fekete Lyuk Hangja)
Legát Tibor 1983-ban indított zenekara, a Kézi-Chopin 1987 táján ért első művészi csúcsára, és némi szünet után, a kilencvenes évek elején négytagú alapfelállással, lecsupaszított retro-rockos programmal tért vissza. Az utolsó magyar playboy egy korabeli Morrissey-sláger címét igazította a hazai „mágikus realizmushoz.” A slágeres és nagyon dögös – néhol a glam és hard rock felé is kacsintó – zenéhez fergetegesen szellemes és vagány szövegek társultak, melyek a szocio-kulturális viszonyok mellett elsősorban a szexuális életre fókuszáltak. DZs

Kispál és a Borz: Naphoz Holddal
(Nagy Feró Produkció)
A Naphoz Holddal üde, szellemes és slágeres bemutatkozás volt. Visszahozta a hatvanas évek beatzenéjének frissességét és érthető hangvételét, hordozott valamit a nyolcvanas évek pesti undergroundjának szenzibilitásából, de annál sokkal melegebb tónusokkal dolgozott, kevésbé volt elitista és szerethetőbb volt a hangvétele. Érezhető volt, hogy hatottak rá angolszász gitárzenék (The Police, The Cure stb.) de hamisítatlan magyar talajban gyökeredzett és elkapott valami nehezen definiálható „kisvárosi”, „diákos”, „plebejus” hangulatot. NR

összeállította: Dömötör Endre és Déri Zsolt

a kis szövegek megírásában közreműködtek: Deimanik László, 4ray, Németh Róbert és Szabó Benedek

egy dalválogatás 1991-es lemezekről a Recorder magazin szerkesztésében: