Soha rosszabb időzítést: most, amikor már minden Recorder-olvasó tudja, hogy mi az a chillwave, megérkezett a stílus emblematikus arcának és göndör fürtjei miatt akár poszterfiújának is kikiáltható, mexikói születésű Alan Palamo projektjétől, a Neon Indiantól a második album. A 2009-es nyár egyik nagy hipszter slágerét, a Deadbeat Summert és a köré épített Psychic Chasms című ígéretes bemutatkozó albumot jegyző Palamo új lemezét már az a Dave Fridmann keverte, akit elsősorban a Flaming Lips mellől ismerhetünk, mely zenekarral a Neon Indian már kiadott egy közös EP-t idén tavasszal – szóval így érnek körbe a szálak. Az Era Extraña – melyről a Polish Girl című slágerdalt már a remek popzenekarrá fejlődött Neon Indian bécsi koncertje idején bemutattuk – felépítésében hasonlít a Psychic Chasmshoz, hiszen itt is található több átkötő, instrumentális szerzemény, és a nyolcvanas évek pattogó dobgépes, analóg szintis hangzásától sem távolodott el egy tapodtat sem, de Palomónak sikerült több karakteresebb, slágeresebb dalt is lemezre préselni, és olyan váratlan megoldásokat bedobni, mint a zajos gitárpopjával akár Jesus And Mary Chain-dalnak is beillő Blindside Kiss esetében. A 2011. szeptember 12-én boltokba kerülő Era Extraña itt a Recorderen már most meghallgatható teljes egészében.
Az album teljes anyagát az NPR amerikai rádióhálózat honlapján tették közzé – és a megjelenés napjáig meghallgatható az alábbi lejátszón, elejétől végéig:
Neon Indian: Era Extraña (2011)
1. Heart: Attack (0:59)
2. Polish Girl (4:26)
3. Blindside Kiss (3:35)
4. Hex Girlfriend (3:18)
5. Heart: Decay (1:46)
6. Fallout (3:34)
7. Era Extraña (2:59)
8. Halogen (I Could Be A Shadow) (4:37)
9. Future Sick (4:49)
10. Suns Irrupt (5:30)
11. Heart: Release (2:07)
12. Arcade Blues (4:47)
a Polish Girl című slágerszám augusztusi ősbemutatója a dallasi Homegrown fesztiválon:
az albumhoz tartozó vicces tanvideó a PAL198X nevű szerkentyű titkairól:
összeállította: Soós Csaba