Reverend And The Makers: Riot

2011.08.18. 09:00, -recorder-

Az augusztus eleji brit zavargásokban a zeneipari szereplőket is érték károk az észak-londoni óriás lemezraktár felgyújtásától Liam Gallagher manchesteri ruhaüzletének feldúlásáig (azóta mindkét bűntett gyanúsítottjai őrizetben vannak: a gyújtogatásért három tinédzsert tartóztattak le, egy 28 éves ruhatolvajt pedig már gyorsított eljárással el is ítélték nyolc hónapra). Az elmúlt napok eseményeire már több zenész is reagált, főleg csak szavakkal persze, de az idei Szigeten járt vendégek közül Kate Nash és Kaiser Chiefs tagjai például részt vettek a romok eltakarításában is. A következő hetekben-hónapokban nyilván sok dal felbukkan majd, melyet a zavargások ihlettek, de az első jelentős felvételt a témában az Arctic Monkeys-vezér Alex Turnernek a korai példaképe és mentora, Jon McClure adta közre eklektikus zenekarától, a harmadik albumán dolgozó sheffieldi Reverend And The Makerstől. A múlt héten ingyenesen – és rögtön egy híradófelvételekből összevágott videó kíséretében – publikált Riot című dalban ráadásul egy híres helybéli fekete énekest is hallunk, Steve Edwardsot, akinek hangját a Cassius, Bob Sinclar vagy a Shapeshifters house slágereiből is ismerhetjük.

Miközben a híreket néztem, eszembe jutott egy befejezetlen dal, amin már korábban dolgoztunk” – meséli a harmincéves szerző, Jon McClure. „Ingyen adom, nem pénzkereset a célja, de művészként feladatomnak éreztem, hogy a magam módján beszéljek arról és reagáljak arra, ami történik. Ez a dal nem lesz rajta következő Reverend And The Makers-albumon, az egyáltalán nem is lesz politikus hangvételű lemez, de nem vagyok az a típus, aki csendben marad, miközben zavargások zajlanak kinn az utcán.”

Reverend And The Makers: Riot

Nobody round here's gettin bang to rights
All the bins and the busstop set alight
Coppers stay away like kyrptonite
Is in the air tonight
And so their outta sight
Bitches round here don't bark they bite
If the fellas don't get too fucked they fight
government view it as a nasty blight
On an otherwise perfect horizon

N it means no matter if their right or left
If it's a no go freak show zone o death
But if their making money then fuck the rest
Are you bereft o love or are ya death
I've been tryna get it off my chest
Cos the situ makes you get depressed
And ya can lay your eggs ima feathered nest
But ya must address the fact that it's a mess

Government claiming trust in us
While the people say don't fuck with us
Many men will end up shottin stuff
Because a needs a must when the times are tough
Many more men that'd love to snuff
Live from a rival just because
Will anybody say when enough's enough
And who can ya trust if it's dust to dust

a dal innen le is tölhető mp3 formátumban:
http://www.4shared.com/get/aU71szXj/RIOT_-_Reverend_and_the_Makers.html

http://twitter.com/jonmcclure
http://www.iamreverend.com

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2011/08/18/reverend_and_the_makers_riot
Reverend And The Makers: Riot
süti beállítások módosítása