R.E.M.: Collapse Into Now – a teljes album!

2011.03.02. 16:18, -recorder-

Az R.E.M. az elmúlt három hónapban igen bőkezűen bánt rajongóival: a karácsonyi ajándéknak szánt Christmas (Baby Please Come Home) feldolgozás után Michael Stipe, Mike Mills és Peter Buck a 2011. március 7-én megjelenő 12 számos Collapse Into Now albumról öt teljes dalt is közreadtak – decemberben a Discoverer és It Happened Today című felvételeket, majd januárban még hármat (Oh My Heart, Mine Smell Like Honey, Überlin). Március első napján pedig már az új stúdióalbum teljes anyagát bemutatták a nagyközönségnek – itt rögtön meg is hallgatható az elejétől a végéig, egészen az amerikai megjelenés keddi napjáig, március 8-ig.

A Collapse Into Now albumon a három alaptagot megszokott régi seattle-i zenészhaverjuk, Scott McCaughey (The Young Fresh Fellows) és a 2003 óta velük játszó Bill Rieflin dobos kísérte, a producer a 2008-as lemezen már bevált ír Jacknife Lee volt ismét, viszont ezúttal soha nem látott számban érkeztek sztárvendégek: a Blue című záródalban Patti Smith énekel, míg négy évtizede hűséges gitárosa, Lenny Kaye a Peaches dumájával és ordibálásával feldobott Alligator Aviator Autopilot Antimatterben penget, a már említett It Happened Today-ben pedig két híres frontemberhaver, Eddie Vedder (Pearl Jam) és Joel Gibb (The Hidden Cameras) is vokálozik egyszerre. A friss lemezanyagot az Egyesült Államokban az NPR rádióhálózat honlapján tették először hozzáférhetővé – itt hallható elejétől végéig, egy héten keresztül: 

COLLAPSE INTO NOW

1. Discoverer (3:31)
2. All The Best (2:46)
3. Überlin (4:14)
4. Oh My Heart (3:21)
5. It Happened Today (3:48)
6. Every Day Is Yours To Win (3:25)
7. Mine Smell Like Honey (3:12)
8. Walk It Back (3:24)
9. Alligator Aviator Autopilot Antimatter (2:45)
10. That Someone Is You (1:43)
11. Me, Marlon Brando, Marlon Brando And I (3:03)
12. Blue (5:46)
 

 

ebben a rövid videóban a zenekar tagjai az albumról és a felvételekről mesélnek:

http://remhq.com

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2011/03/02/r_e_m_collapse_into_now_a_teljes_album
R.E.M.: Collapse Into Now – a teljes album!
süti beállítások módosítása