30Y - Városember lemezbemutató turné

2010.12.23. 09:20, -recorder-

Miskolc, Ifiház, 2010. december 27.
Budapest, Gödör Klub, 2010. december 28.
Veszprém Expresszó, 2010. december 29.
Pécs, IH, 2010. december 30.

 
Karácsony és szilveszter között amolyan ünnepi miniturnét bonyolít le – négy nap alatt négy koncerttel – a pécsi 30Y, hogy bemutassa Városember című ötödik albumát, mely az MGMT-rajongó frontember, Beck Zoltán szerint a zenekar eddigi legszélsőségesebb lemeze: „a szobakoncerttől a stadionrockig terjed a világa”. A Városember a Recordernél a 2010 legjobb albumai lista magyar szekciójának élén végzett (egy másik összeállításunkból pedig az is kiderült, melyek voltak a 30Y kedvenc 2010-es lemezei).

A 2006-os Csészényi tér, a 2007-es Semmi szédítő magasság és a 2008-as No. 4 folytatásának első bemutatása már megtörtént Londonban november 28-án, ám akik arról lemaradtak (márpedig lehetnek így egy páran a népes hazai rajongótáborból), azok a hazai lemezbemutató koncerteken meghallgathatják, mennyire szervesen épülnek be az új 30Y-dalok a régi slágerek közé. Az évzáró négynapos turnéetap előzenekarai: Miskolcon és Budapesten a Kipu (a Gödörben a Kipu mellett még a Jurij is!), Veszprémben és Pécsen pedig a Szimur.

(Beckék időközben kihirdették már a lemezbemutatók januári blokkját is: 2011. január 14-én a Körmendi Kulturális Központban, 15-én a keszthelyi 512 Clubban, 21-én a székesfehérvári Fezen Klubban, 22-én a tatabányai RoxxyMusic Caféban, 28-án a kapuvári Shop Stopban, 29-én  pedig a kiskunfélegyházi Rocktárban lépnek fel. Az előzenekar Körmenden a Soulwave, Keszthelyen és Tatabányán az Óriás, a többi helyszínen pedig a továbbra is a Kipu.)
 
Jegyár: 1200-1900 Ft

http://30y.hu

a 30Y londoni látogatásáról készült négyperces kisfilm itt tekinthető meg:
http://www.facebook.com/video/video.php?v=179467382082167

https://recorder.blog.hu/2010/12/23/30y_varosember_lemezbemutato_turne
30Y - Városember lemezbemutató turné
süti beállítások módosítása