Nirvana-kiállítás egy seattle-i múzeumban

2010.10.17. 13:20, -recorder-

Noha Kurt Cobain már tizenhat éve halott, meglehetősen gyakran adódik valami új információ vele kapcsolatban – legutóbb például egy árverésen bukkantak fel érdekes dolgai (el sem merjük képzelni, mi lesz egy év múlva, a Nevermind album húszéves jubileumán). Ezúttal a Nirvana: Taking Punk To The Masses elnevezésű kiállításról adunk hírt, mely 2011 áprilisától egészen 2013 áprilisáig lesz látható a seattle-i Experience Music Project (EMP) szervezésében.

A múzeum látogatói több mint 200 eredeti tárgyat tekinthetnek meg a Nirvana-univerzumból, például Cobain egy korábban soha be nem mutatott gimnáziumi festményét, nagynénje régi négysávos TEAC orsós magnóját, amivel az első felvételeit készítette (köztük az Organized Confusion című 1982-es szólódemót és a Fecal Matter projekt 1985-ös demóját), és persze azt a sárgásbarna kardigánt is, amit 1991 és 1994 között elég komoly rendszerességgel hordott, többek között a Nirvana emlékezetes MTV Unplugged fellépésén is. Láthatóak lesznek még természetesen Kurt Cobain eredeti, kézzel írott dalszövegei is, továbbá számos hangszer (például Cobain első színpadon összetört gitárjának maradványai), az In Utero turné szárnyas angyalszobra és persze rengeteg fotó.
 
Nagyon izgalmasnak találom, hogy a Nirvana egy ilyen kiállításhoz szolgál alapul, és főleg arra vagyok büszke, hogy az Experience Music Project ad ennek otthont” – nyilatkozta a Nirvana basszusgitárosa, Krist Novoselic, aki külön dicsérte az EPM oktató jellegű és technológia alapú megközelítését, aminek köszönhetően „sokkal több, mint egy sima múzeum”. A kiállítás hanganyagához Novoselic mellett olyan személyek is hozzájárulnak audiokommentárjaikkal, mint Chad Channing dobos a Nirvana 1988 és 1990 közti felállásából, Mark Arm és Steve Turner a Mudhoney együttesből, Bruce Pavitt és Jonathan Poneman a Bleach című első Nirvana-albumot forgalmazó Sub Pop kiadótól, továbbá Jack Endino és Steve Albini hangmérnök-producerek (az előbbi a Bleach, az utóbbi az 1993-as In Utero album felvételeit irányította), a háttérzenét pedig az 1989-es Blew EP egyik producere, Steve Fisk készíti a kiállításhoz. És ha ez még mind nem elég: a kiállításhoz igazítják az amerikai underground punk fejlődéséről és a grunge robbanásról szóló Taking Punk To The Masses: From Nowhere To Nevermind című 250 oldalas, gazdagon illusztrált könyvnek megjelenését is.
 
A 2000 óta működő Experience Music Project (mely a nevében foglalt zene mellett – 2004-es bővítése óta – sci-fi témájú kiállításokat is szervez) már több emlékezetes popzenei tárlatnak is otthon adott: Seattle neves szülöttének, Jimi Hendrixnek a tárgyait is a nagyközönség elé tárták már, de rendeztek már kiállítást a Beatles, Bob Dylan és a hiphop témakörében is. A bizarr formájú épületben a Nirvana sem először kerül az érdeklődés középpontjába: a 2003-2004-es évadban már foglalkozott egy tárlat Cobainékkal, konkrétan az 1987 és 1990 közötti, tehát a befutás előtti korszakukkal (és persze az állandó kiállításnak is része jó néhány Nirvana-relikvia).

 
 
http://empsfm.org 

https://recorder.blog.hu/2010/10/17/nirvana_kiallitas_egy_seattle_i_muzeumban
Nirvana-kiállítás egy seattle-i múzeumban
süti beállítások módosítása