Chemtrailtől stresszes a kertész - a legfontosabb új megjelenések

Melyik a jobb, az új Lana Del Rey, vagy az új Justine Bieber? Oké, ez költői kérdés volt, de vajon mit hozott össze Ringo Starr a Zoomon? Működnek-e a Daniel Lanois-féle textúrák gospellel keverve? A country-királynő ötvenedik lemeze, DIY mindent-bele, Sting-duettek és hiphop - összeállítás a Metacritic alapján.

Van, akinek a Justin Bieber-lemez volt a legfontosabb megjelenés, a Recorder olvasóiról azt feltételezzük, hogy őket jobban izgatja, hogy milyen az új Lana Del Rey. Szóval a Chemtrails Over The Country Club (metascore: 83 - szokás szerint a címre kattintva meghallgatható) nem kapott annyira jó kritikákat, mint a Norman Fucking Rockwell!, de elég sokan nagyon lelkesek miatta. Az említett csúcslemeznél visszafogottabb, intimebb album szerintük (ismét) bizonyítja, hogy Lana Del Rey "generációjának egyik legtehetségesebb dalszerzője", akit nyugodtan lehet Joan Baezzel, Stevie Nicksszel egy szinten emlegetni; ráadásul énekesként is csúcsra ért. A kevés fanyalgó húzza le az összpontszámot; szerintük olykor ellaposodik a lemez, illetve többször érezhetjük azt, hogy igen, ezt már hallottuk.

No igen, szóval Justin Bieber sosem volt a zenei újságírók legnagyobb kedvence, legalábbis az albumai szintjén, a tavalyi Changes pedig ezen belül is elég rossz kritikákat kapott. A Justice (60) ha csak egy kicsit is, de jobban járt. Van, aki szerint ez a legjobb lemeze; mások szerint a slágereken kívül a maradék: töltelék; megint mások szerint még csak igazán ütős slágerek sincsenek. Amúgy a koncept valami olyasmi, hogy Bieber is ki akarja venni a maga részét az emberiség sorsának jobbra fordításából, de ez keveseket győzött meg, mindenesetre van egy Martin Luther King-bevágás a lemez közepén. A vendégek / producerek között ott van többek között Chance The Rapper, Khalid, Skrillex és Finneas (Billie Eilish bátyja).

Daniel Lanois legnagyobb sikereit producerként aratta (U2, Peter Gabriel ugye), de van egy halom szólólemeze is. A legújabb a Heavy Sun (79), amin a rá jellemző gazdag elektronikus textúrák a gospellel találkoznak, még orgona is van (három másik zenésszel együtt vette fel, ők a Heavy Sun Orchestra). A kritikusok szerint az eredmény meggyőző, mi több: szép.

A kanadai énekes-dalszerző Chad VanGaalen abszurd ötletekben bővelkedő, egymáshoz nem illő műfajokat halmozó zenéjéről és DIY hozzáállásáról (és a mindehhez illő grafikáiról-videóiról) ismert. Jó ideje a Sub Popnál van, itt jött ki a World's Most Stressed Out Gardener (79) című hetedik albuma is. Mint mindig, most is szórakoztató, és bár lehet, hogy néha sok, de tőle pont ezt várjuk - ez a közmegegyezés.

Szegény Ringo Starr Zoom In (51) címmel készített egy EP-t karantén alatt híres barátaival, de a kritikusok nem voltak vele kíméletesek (most sem). Pontosabban volt, aki azt írta, hogy hát jónak nem jó, de "utálni azért nehéz".

Kevés a hiphop mostanában a nagy lapok kritikusai által egyáltalán észrevett lemezek között; Benny The Butcher The Plugs I Met 2 (78) című EP-je egy friss kivétel. Harry Fraud producer erős soul-mintákra épített alapjaira sorakoznak a dílermúlt és a meggazdagodás történetei; van, aki szerint Benny immár a műfaj nagyjai közé tartozik, mások egyhangúnak találják kilenc számot.

Loretta Lynn a country királynője, a Still Woman Enough (76) az ötvenedik (!) nagylemeze. A számos vendéggel készült album a műfajban fontos szerepet játszó nőket (köztük saját magát) ünnepli, régi számok feldolgozásaival és újakkal. Még mindig jó formában van, és ha új generációk ismerik meg, akkor már jó, szól a kritikai közmegegyezés.

Sting a duettjeit gyűjtötte össze Duets (71) című albumán. Eric Clapton, Shaggy, Craig David. Mary J. Blige, Annie Lennox, Cheb Mami, Herbie Hancock stb. a társak, vagyis igen sokszínű a gyűjtemény, a kritikusok dicsérik is. Van néhány új, idei vagy tavalyi szám (Melody Gardot, Zucchero), illetve Shirazee korábban csinált egy átdolgozást African In New York címmel, ami annyira tetszett Stingnek, hogy akart egy közös verziót is.