Elhunyt Krzysztof Penderecki

2020.03.29. 12:19, Gaines

penderecki_1.jpg

Nyolcvanhat évesen, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki, lengyel zeneszerző, a kortárs zene egyik legjelentősebb alakja.

 A több mint 120, műfajában a komolyzenei avantgardtól a tonális zenealkotásig terjedő mű - köztük négy opera, nyolc szimfónia - alkotójának, karmesternek, zenepedagógusnak a nemzetközi ismertséget a hirosimai atomtámadás áldozatainak emléket állító Gyászének hozta meg 1959-ben. Leghíresebb alkotásai közé tartozik még a münsteri katedrális megépítésének kétszázadik évfordulója alkalmából szerzett Lukács Passió (1963-1966), amely nemcsak újszerűsége, hanem a kommunista országban szokatlan vallásos témaválasztása miatt is feltűnést keltett; valamint az 1970-es gdanski sortűz áldozatainak emlékére született Lengyel Rekviem (1980-1984).

Penderecki már fiatalon a zenei avantgárd egyik vezére lett. Korai műveibe, amelyek Webern, Boulez és Sztravinszkij hatását tükrözik, különleges hangzásokat (zörejeket, zajokat) is belekomponált. Míg az 1960-as években felforgatta a zenei világot szokatlan hangközeivel, hangfürtjeivel, újszerű módon alkalmazott hangszerek korábban ismeretlen hangzásaival (sőt, még egy új, tubafonnak nevezett hangszert is feltalált a Jeruzsálem hét kapuja című monumentális kórusszimfóniájához), a hetvenes évek közepétől eltávolodott a formabontó technikáktól, és egyre "hagyományosabb", a széles közönség által is befogadható darabokat írt.

Disszonáns hatást keltő kompozícióira a filmesek is felfigyeltek, gyakran horrorok vagy hátborzongató jelenetek aláfestéséül szolgáltak a szerzeményei: Stanley Kubrick Ragyogás című filmjében hat zeneműve is elhangzik, többek között a finálé hírhedt sövénylabirintus-jelenetében a De natura sonoris No. 2.; több kompozícióját felhasználták Az ördögűzőben, a Viharszigetben, és új zenéket szerzett Andrzej Wajda a katyni mészárlásról szóló történelmi drámájához. David Lynch különösen előszeretettel nyúlt Penderecki műveihez, a Veszett a világ és az Inland Empire után legutóbb a Twin Peaks tévésorozat 2017-es új évadában, ahol emlékezetes módon, az atomkorszak kezdetének tekintett első nukleáris teszt ábrázolása alatt szólt a Gyászének című szerzemény.

Penderecki nagy hatást gyakorolt a könnyűzenére is, rajongói között tartjuk számon az Aphex Twint, a Swanst, a Suede-t és a Radioheadet. A lengyel zeneszerző közös lemezt is kiadott a Radiohead gitárosával, Jonny Greenwooddal: a 2012-es albumon a hirosimai áldozatoknak írt gyászzene és a 48 vonóshangszerre komponált Polymorphia felvétele mellett szerepelt az utóbbira válaszoló 48 Responses to Polymorphia című Greenwood-szvit. (Penderecki Greenwoodra gyakorolt hatásához elég meghallgatni a Radiohead-tag Vérző olaj című filmhez szerzett zenéjét.)

Penderecki 1972 óta vezényelt is, gyakran dirigálta saját darabjait, mert úgy vélte: nem lehet hiteles zeneszerző, aki nem tudja beleképzelni magát az előadó helyzetébe. A világ számos egyetemén tanított, több egyetem és akadémia tiszteletbeli doktora és tagja lett. Élete fő művének a dél-lengyelországi Tarnów melletti Luslawicében 2013-ban megnyílt, a nevét viselő európai zenei központot nevezte. Luslawicében saját tervezésű, parkot is alapított, mintegy 2 ezer fafajtával. 2014-ben magyar kórus is énekelt az Oratórium a békéért című műve brüsszeli bemutatóján. Többször járt Magyarországon, legutóbb 2016-ban saját műveit vezényelte Budapesten, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál egyik díszvendégeként. Ekkor készült vele az alábbi beszélgetés, melynek során három darabját is előadta Kokas Katalin, Bársony Péter, Rohmann Ditta és Bartek Zsolt:

https://recorder.blog.hu/2020/03/29/elhunyt_krzysztof_penderecki
Elhunyt Krzysztof Penderecki
süti beállítások módosítása