A 20 másodperc, ami átalakította a zenei világot

Flat Beat – innen indult el minimum a fele annak, ami azóta történt az elektronikus zenében. Na jó, innen is, és akkor már cseppet sem túlzás, amit írtunk az előbb. Ez a cikk először a Recorder magazin 77. számában jelent meg.

Úgy volt, hogy csak húsz másodperc lesz

A Flat Beat és Flat Eric, a sárga bábu a Levi’s 1999-es reklámjaiból indult világhódító útjára. Flat Eric ősére a Mr. Oizo néven zenélő és filmeket készítő Quentin Dupieux talált rá a bolhapiacon, és szerepeltette 1998-ban M Seq című klipjében.

Nem is az a csoda, hogy ezt látta a BBH reklámügynökség egyik vezetője, hiszen ekkoriban volt a csúcson a francia elektronikus zene (a Homework 1997-es, a Moon Safari és a Music Sounds Better With You ’98-as), aminek egyik legfontosabb kiadójánál, az F Communicationsnél jött ki a szám. Az viszont tényleg csodaszámba megy, hogy sikerült rábeszélnie a Levi’s vezetőit, hogy használják a reklámokban: először a sztorit mondta el, aztán hozzátette, hogy: ja, és az egyik szereplő egy bábu. (Nem pont az, aki később a klipben volt: szerzői jogi okokból, jogász bevonásával átalakították.)

A fókuszcsoportos vizsgálatai sem ígértek jót, ám 1999 januárjában hatalmasat robbant a hirdetés. A zene bootlegen kezdett terjedni, úgyhogy Mr. Oizo kénytelen volt kiadni, pedig ezt nem is tervezte: „úgy volt, hogy ez a zene az a húsz másodperc, ami a reklámban szól”.

A novemberi Recorderben megnéztük, hogy mire pörgött a világ 1999-ben.

Egy időben utálta, hiszen mindenki ezzel azonosította őt (bár nemcsak a listavezető számmal keresett, hanem az eladott Flat Eric-plüssbábuk után is kapott részesedést), és ő nem akart „bábos zenét” csinálni. Később a felesége unszolására előszedte, és több klipjében, rövidfilmjében szerepelt a számára a „végtelen, örömteli energiát” szimbolizáló sárga fickó.

Nem house, nem techno, csak egy... valami

Joe Muggs, a kedvenc elektronikus zenei újságíróm idén nagy cikket írt az elsőre novelty mókaként induló Flat Beat utóéletéről. Világszerte játszották a house-, a techno- és a breakbeat-DJ-k, Fatboy Slim a big beat bulikon pörgette sokat. Dupieux szerint ennek az lehet az oka, hogy ő maga nem volt egy szcénának sem a része, és a szám „nem volt sem house, sem techno, sem trance, csak egy... valami. Annyi volt vele a célom, hogy Flat Ericet megmozgassa.”

A mából visszatekintve elsőként az esik le, hogy ez az arcba nyomott, mókásan agresszív basszus mennyire rányomta a bélyegét a dubstepre. A műfaj alapítói közül Coki az első helyen említette, amikor korai hatásairól kérdezte Muggs, és rajongó volt Skream is. Előtte a garage-szcénát osztotta meg „a sárga bábus szám”: a fiatalok rajongtak érte és a rengeteg bootlegverziójáért; az idősebbek viszont a műfaj soulos gyökereit féltették tőle. A grime-ba is betört, a kalózrádiókban imádtak erre rappelni a születőfélben lévő műfaj MC-jei.

Mr. Oizo azaz Quentin Dupieux

Az electroclash-mozgalomban szintén kulcsdarab volt, aztán a francia electro új hulláma, az Ed Banger kiadó köre sem tagadhatná le a hatást – amúgy maga Mr. Oizo is ide szerződött. Innen pedig már nincs messze az EDM sem. Még akkor is meghúzható ez a vonal, ha az utóbbi kicentizett, hatásvadász harsánysága végtelen távolságban van a Flat Beat végtelenül laza és ellenállhatatlanul funky életörömétől.

szerző: Rónai András