A kilencvenes évek eleje a rap és a metal nagy egymásra találásáról (is) szólt és az első, 1992-es Body Count-album ennek a korszaknak az abszolút csúcslemeze volt. Az Ice-T vezette zenekar pedig most, bő húsz év kihagyás után, két kilencvenes évekbeli koncertet követően tért vissza Budapestre, hogy megmutassa – habár máshogy mint annak idején, de – az akkori dalok mindmáig működnek. Frank Olivér fotózott fellépésükön.
Pedig sok minden történt azóta: az alapító tagok közül hárman már nem élnek, a rapmetal nagy korszaka már csak távoli emlék és Ice Motherfucking T sem az a piti bűnözőből lett rapperből lett hardcore metal arc, aki egykor volt. Hanem sokkal inkább egy szórakoztató zenészceleb, aki a családot is hozta magával. Az első lemezzel egyidős fia már a show részeként, vendégénekes / mc-ként volt jelent, de a Talk Shit, Get Shot alatt a kétéves kislánya is a színpadon volt, sőt, a végén még Coco "Szilikon" T is felbukkant egy pillanatra.
Persze már a maga idejében is volt a Body Countnak egy kissé túltolt paródia jellege, de az egykor meghatározó, csontig ható agresszió most már tényleg csak a szövegekben és zenében van jelen, a színpadon uralkodó, már-már kedélyes hangulat eléggé ellentmond neki. Annak ellenére, hogy a tavalyi BC-album kifejezetten erős volt, itt nem igazán kapott szerepet, helyette a program gerincét az első lemez adta, amiről viszont előkerült lényegében az összes klasszikus: Voodoo, There Goes The Neighborhood, KKK Bitch, Body Count, nomeg persze a botrányos Cop Killer. Talán csak egy Evil Dick hiányzott még. Az 1994-es Born Dead még többször előkerült a koncert során, a későbbi lemezekről viszont elvétve szedtek elő bármit is és ha mégis, akkor is inkább a feldolgozásokat. Már nyitásnak is Slayer ment, a végén kaptunk Suicidal Tendencies-t, félúton pedig a Judgement Night filmzenés Exploited-covert.
És ezekkel együtt még simán lehetett volna ez az egész valami gyenge nosztalgiahakni is, de erről szó sem volt, egyrészt mert Ice-T és a többiek látványosan nagyon élvezték, amit csinálnak, másrészt pedig a klasszikus dalok még így, 20+ év után sem öregedtek semmit és pontosan ugyanolyan jól működnek élőben, mint annak idején. És ez már önmagában is simán elvitte az egész estét a hátán, amit a közönség is meghálált többek közt egy olyan mosh-pittel, amire Ice-T kiosztott 10.5 pont, miután elpanaszolta, hogy bezzeg az osztrákoknál csak circle-pit volt, de még abból is a punnyadtabb fajta, pedig hát alapból "circle pit is for pussies".
Az este felvezetésért egyébként az angol hiphop-, grime-, rockkeverékben utazó Astroid Boys felelt, de az igazi előzenekar a Cypress Hill-, Biohazard-, Fear Factory- és Downset-tagokból összeállt Powerflo volt (amelynek friss klipjét Gróf Balázs készítette). Ami zeneileg pont olyan, amire ilyen tagokkal számítunk, azon túl viszont igazából nem sokat nyújtanak. Nem rosszak, egyáltalán nem azok, csak kicsit az van velük is, mint sok hasonló all-star zenekarral, hogy ilyen felállással valami egészen extrát várna az ember és ha csak a "nem rossz" kategória amit csinálnak, az csalódást okoz. Főleg, ha utánuk az a zenekar lép a színpadra, ami ebben a stílusban az alapokat rakta le és mint megtudtuk, még ma is csípőből tol le hibátlan koncerteket.
fotók / szöveg: Frank Olivér (http://infinitebeat.hu/)
Body Count:
Powerflo:
Astroid Boys:
