Lelkeket gyűjtő démon popköntösben – Dalpremier! Fran Palermo: Bonerider

2017.10.24. 19:00, rerecorder

_trv7229_4000px.jpg

A 2011 legvégén indult Fran Palermo eleinte EP-kkel jelentkezett, majd némi szünet után fokozatosan kinőtte magát az egyik legnépszerűbb tízesévekbeli új magyar zenekarrá. A gyors egymásutánban kiadott 2015-ös (Fran Palermo) és 2016-os (Razzle Dazzle) lemezek után idén - hamarosan - egy ötszámos minialbummal jelentkeznek, amelynek címadó dala, a Bonerider máris hallható alább. És jobban szól, mint bármelyik korábbi kiadványuk.

A friss EP (amelyen majd szerepel az első magyar nyelvű Fran Palermo-felvétel, egy Eisemann-Zágon-klasszikus, a Holdvilágos feldolgozása) egy részét a Stamusic stúdióban, egy részét pedig Henri Gonzo frontember házistúdiójában rögzítették. Gonzo szerint még a tavalyi sikerlemezhez képest is nagyot lépett előre a zenekar: „Azt érzem, hogy ezek a számok még jobban szólnak, mint az eddigiek. Sokat fejlesztettünk a hangzásukon a tavalyi lemezhez képest, és több érzelem és sztori is van bennük. Rengeteg inspiráció ért a tavalyi évben.” A dalszerző-frontember mesélt az alább hallható címadó dal születéséről is: „a nyár elején készítettem belőle az első demót a telefonommal, még Lisszabonban. Akkor még egy teljesen más hangzásvilág volt a fejemben. Kifejezetten kínai hangszerekkel képzeltem el ezt a dalt, olyanokkal, mint az erhu, a guzheng és kis cintányérok. Aztán amikor eldöntöttem, hogy csinálunk belőle egy felvételt, valahogy mégis inkább gitárzene lett.”

És, hogy miről szól a szám? „Egy montreali íróbarátom, Rory Winston közreműködésével írtuk meg a dalszöveget. Az is újdonság, hogy először dolgoztam együtt dalszövegíróval. Rengeteg verzió készült, a stúdióban az utolsó pillanatig változtatgattunk a szövegen. Ez a dal egy démonról szól, aki a lelkeket gyűjti. Motorral jár városról városra. Beeszi magát a nagyemberek csontjaiba és belőlük prédikál. Fehér vagy fekete csuklyát, símaszkot, harisnyát húz fel, arcfestéket ken magára. Kikerget a városainkból, konténerbe rak és kidob a tengeren. Mindenki szájába almát rak, elhiteti velünk, hogy nem kell tudnunk már gondolkodni és hogy már nem létezik őszinte szeretet és szerelem. Összességében a legbelsőbb félelem okozójáról szól.”


a Fran Palermo az új anyagot november 10-én, nagy show-t, vizuális megújulást ígérve mutatja be az Akváriumban, Facebook-eseményoldal


és akkor a perfekt popdal, a Bonerider


nyitókép:
Halász Jácint

Fran Palermo Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2017/10/24/lelkeket_gyujto_demon_popkontosben_dalpremier_fran_palermo_bonerider
Lelkeket gyűjtő démon popköntösben – Dalpremier! Fran Palermo: Bonerider
süti beállítások módosítása