Amindenit! Hallgasd meg Kendrick Lamar ma megjelent friss lemezét!

2017.04.14. 09:14, rerecorder

kendrick_lamar_damn.jpg

Ahogyan azt tegnap a megmagyarázott albumborítóval beharangoztuk, megérkezett Kendrick Lamar negyedik stúdiólemeze, az Amindenit. és a Francba. kifejezések közé fordítható DAMN. című album. Hallgassuk, hogy korunk talán legfontosabb rappere hogyan folytatja 2015-ös csúcslemezét.

Lamar 2011-ben robbant be Section.80 című remek debütalbumával, amit két igazi sikerlemez követett. A 2012-es, hibátlan good kid, m.A.A.d city már egyenesen a legnagyobb rapperek közé lőtte, a 2015-ös To Pimp A Butterfly pedig általában is a legfontosabb kortárs előadók legfelső elitligájába. A 2015-ös év legjobb albumát hamar követte a diszkográfiában egy kiadatlan dalokat kisöprő jó reszlilemez, az untitled, unmastered, de a hivatalos negyedik LP-re sem kellett sokat várni, hiszen már is itt van a DAMN., alig több mint két évvel az előző után. 

A lemezen közreműködik a U2, Rihanna, a BADBADNOTGOOD, James Blake, Mike WiLL Made-It, Greg Kurstin, The Alchemist, 9th Wonder és sokan mások. A 14 számos lemez alább máris csekkolható, halljuk, hogy ismét Kendrické lesz-e az év lemeze titulus.

a DAMN. című friss Lamar-lemez: 

Címkék: lemez kendrick lamar
https://recorder.blog.hu/2017/04/14/amindenit_hallgasd_meg_kendrick_lamar_ma_megjelent_friss_lemezet
Amindenit! Hallgasd meg Kendrick Lamar ma megjelent friss lemezét!
süti beállítások módosítása