Klippremier! Pátkai Rozina: Paraíso na Terra

2016.12.16. 19:00, rerecorder

rzina_1.jpg

Pátkai Rozina a napokban adta ki második stúdiólemezét, a Recorderen debütált Paraíso na Terra című, nagyrészt saját szerzeményeket tartalmazó, elektronikusabb, pszichedeleikusabb hangszerelésű szuper albumát, amihez több video is készült. Elsőként a Jane Tyson Clement-szövegen alapuló Sea Song talányos, álomszerű, nagyon szép anya-lánya munkát mutattuk be, most pedig a címadó szerzeményhez készült klip következik, amit Cakó Ferenc fantasztikus homokanimációja teljesít ki vizuálisan.

A címadó szám címének jelentése szó szerint: Földi Paradicsom, Ávéd János szaxofonos-zeneszerző szerzeménye, a dal címét is ő adta, a verset Bán Zsófia írónő írta hozzá később és közreműködik benne Lukács Miklós világhírű cimbalomművész is. A dalhoz készült klip pedig igazán egyedi és világraszóló, ugyanis a világhírű, homokanimációiról ismert Cakó Ferenc készítette azt. A cannes-i filmfesztiválról 1988-ban a Zsűri díját, a berlini filmfesztiválról 1994-ben Arany Medve-díjat hazahozó Cakó Ferenc mesélt is a Recordernek a közös munkáról: „Pátkai Rozina „Édenkert” zenéje megkapó képzőművészeti szempontból. Szinte kívánja a homokanimációs megjelenítést, témájának sokszínűsége, mély lelkisége okán. A rajzi metamorfózisokkal gördülékenyen lehetett követni élettel, szeretettel teli dalát. Nem utolsó sorban Rozina könnyed, életvidám hozzáállása is segítette e képi világ létrejöttét. Szép munka volt. Köszönöm.”

És természetesen az énekesnőt is megkérdeztük a különleges klipről: „Cakó Ferenc fantasztikus homokanimációiban lenyűgöznek az átváltozások és a váratlan képzettársítások. A "Paraiso" számomra a szerelmes hullámzásról szól: tele van kedvességgel és humorral, de bármelyik pillanatban rávetülhet a sötétség. A "Földi paradicsom" gondolatát Ávéd János zeneszerző vetette fel ebben a dalban, ő dallammal és harmóniákkal, Bán Zsófia írónő szavakkal, Cakó Ferenc pedig homokkal mesél.”

A cd-n is megjelenő Paraíso na Terra előrendelhető a Tom-Tom oldalán. 

Pátkai Rozinának december 17-én, MINKA - rajzok címmel kiállítása nyílik a Budapest Jazz Clubban és aznap este, azaz most szombaton ugyanott lehet először hallani az új lemez dalait élőben, Facebook-eseményoldal

és akkor a nagyon szép Cakó-klip: 


valamint a príma friss album, a Paraíso na Terra


rozinapatkai.com

Pátkai Rozina Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2016/12/16/klippremier_patkai_rozina_paraiso_na_terra
Klippremier! Pátkai Rozina: Paraíso na Terra
süti beállítások módosítása