A Stukker alternatív szupergrup három klipes dallal vezette fel most megjelenő, Western élet című bemutatkozó albumát. A 2014-es Sárga busz, a 2015-ös Szkeptikus lettem és a 2016-os Indián dal után hallgassuk meg a rock'n'rollzenekar változatos első lemezét!
A Korai Öröm, Colorstar, Pluto, Cabaret Medrano és sok más zenekar tagjaiból összeállt öttagú formációt - Vécsi Tibor (ének), Szalay Péter (gitár, vokál), Dudás Zsombor (gitár, vokál), Horváth Gábor (basszusgitár),Szert Zsigmond (dob, szájharmonika, vokál) - már régebb óta ismerhetjük, és a hosszú felvezetés a lemez dalaiban is megjelenik. Szalay Péter mesélt az anyag készültéről: „a lemez a zenekar megalakulása, azaz 2013 vége óta készült változó intenzitással, és hogy végül sikerült megjelentetni, az egy nyertes NKA-pályázaton, és a kiadónkon (Launching Gagarin Records) kívül produkciós menedzserünk, Téglás István képzőművész, és a Tüskevár Tattoo Art töretlen támogatásának köszönhető. Végighallgatva az albumot talán elmondható, hogy bár meglehetősen sok stíluselem keveredik a zenében (blues, country, rap/hiphop, funky, pszichedélia, stb.) a hangsúly mégis inkább az ezek mentén kirajzolódó Stukker-hangzáson van, melynek segítségével remélhetőleg sikerült elkerülni a stilisztikai katyvaszt. Köszönet illeti a közreműködői gárdát, a Hiperkarma-billentyűs Bacsa Gyuszit, Soós Tamást (ex-Anima, Sziámi, stb.) kavaljátékáért az Indián dalban, Keleti Andrást az album háttérmunkálataiban nyújtott segítségéért. Nemes Andrással az indulás óta elváltak útjaink, mégis nagy szerepe volt a basszushangzás kialakításában, játéka végül egy számban (Sárga busz) meg is örökítődött az utókor számára.”
Na jó, de akkor a zenekarnév és a lemezcím a Fonográf-, és Bojtorján-féle eastern country újjáélszetése lenne? „Azért az album címe, és néhány dal country-s jellege ellenére vélhetően érezhető, hogy a Stukker nem igazi countryzenekar. Eltartott egy ideig, hogy a csapat megtalálja a zenei identitását, a fordulópont körülbelül, a Szkeptikus lettem stúdióváltozatának készítése volt. Így végül amellett, hogy minden dalban van valami hangszerelési extraelem a gitárokon túl, az összkép az ethnós-country-s hangzás helyett végül inkább a rockosabb, gitárcentrikus hangzás irányába mutat. Példa erre a Sárga busz, amelynek albumverziójából kikerült a bendzsó és a hegedű, hangsúlyosabb lett a két elektromos gitár összjátéka, és bekerült a dob. Western élet – szabad élet, kalandok, rakendroll – az album alcíme talán „fejezetek a nagyvárosi cowboyok és indiánok életéből” lehetne. A westerntematika egyfajta ürügyet szolgáltat arra, amiről a szövegek szólnak, párhuzamot vonva a klasszikus vadnyugati hero, és a modern nagyvárosi lét szabadságra, kalandra szomjazó „westernhősei” között.”
Szalay Péter az egyes dalokról is mesélt a Recordernek: „Az album nyitánya, az Olvad, mint a vaj az emberre rá-rárontó „rövid az élet”-érzést boncolgatja – lásd még: midlife crisis. A szabadulási kényszert a megfáradt kapcsolatoktól, a továbblépés igényét az új, az ismeretlen felé. A képzelt hős kilép az elavult élethelyzetekből, és elindul az életnek. A második, címadó dal első ránézésre egy vicces vadnyugat paródia, de az is lehet, hogy egy erősen túlrajzolt macsóságkarikatúra is megbújik Ludányi Laci pofátlanul morbid véget érő cowboytörténete mögött. Mindenesetre nekem beugrott róla a Tarantino-filmek zavarba ejtő látásmódja is, ahogy szimpatikus sorozatgyilkosok kalandjain szórakozunk, fél kézzel a popcornos zacskóban.
Az ezt követő három dal a nyomasztó valóságot térképezi fel három különböző szemszögből: A lejövök majdban egy tipikus lakótelepi életkép rajzolódik ki, eszembe juttatva a hírportálok drog témájú videóriportjait. A Szkeptikus lettemben a punkok jelszava, a „No Future”-életérzés idéződik meg, az Indián dalról pedig már esett néhány szó a hozzá készült klip megjelenésekor, mindenesetre ez is egy olyan dal, ahol a vadnyugati motívum az álca ahhoz, hogy beszéljünk bizonyos témákról, mint például a környezetszennyezés vagy úgy általában a bolygó állapota.
A nyomasztás után könnyedebb hangvételű és témájú dalok következnek, és ha úgy tetszik a lehetséges menekülési útvonalak, a városi törzsek kalandozásainak kedvelt terepei, (kocsma, utazás, focimeccs) jelenítődnek meg. A Kisasszony kérem egy régi Vidámpark-darab stukkeres átirata, a Három zombi és az Öcsibá' pedig a Stukker elődje, a Dublőrz zenekar repertoárjából emelődött át, (akárcsak a már tárgyalt Lejövök majd és Szkeptikus lettem), ezekben a társszövegíró, Ludányi Laci vendégénekesként is közreműködik. Az albumot az első verziójában már két éve megjelent Sárga busz után egy hosszabb, lassabban kibontakozó, szürreális szövegű darab, az Energiamezők zárja, amelynek zenéjében pszichedelikus, akusztikus blues keveredik hiphopos lüktetéssel.”
A Stukker április 29-én mutatja be első lemezét, a Burkus König zenekar társaságában a Gólyában.
és akkor a príma-primkó rock'n'rollos, de ezen a világon belül igen színes dalokkal teli Western élet:
Stukker Facebook-oldal