A rajongók pénzéből - a közösségi finanszírozás alapjai

2015.10.28. 14:32, subrecorder

zeneipar36.jpg

Ugyan már a zenei piacon is évtizedes múltja van a közösségi finanszírozásnak, de még mindig nem eléggé elterjedt formula, helyre teszünk hát néhány kérdést a témában – most amikor a Péterfy Bori & Love Band sikeresen előfinanszírozta 2B című albumának vinyles újrakiadását.

 Ezer rajongóból már meg lehet élni

Igaz, hogy ma már fillérekért lehet csinálni egy lemezt, de egy komolyabb zenészi pálya beindítása még mindig sokba kerül (image, promóció, turné stb.). Ezt eddig általában egy kiadó előlegezte meg. Sok zenész azt hitte, hogy ez a „fizetése”, aztán meglepődött, amikor a bevételekből levonták az előleget. Az internet egy másik, korábban is létező pénzgyűjtési formát tett elérhetőbbé: a közösségi finanszírozást (crowdfunding). Ez nagyjából egy évtizede működik, már szakirodalma is van, de érdemes néhány dolgot helyre tenni, illetve új, kevésbé ismert formáját bemutatni.

kickstarter-logo-k-color.pngAz alapelvet legjobban a Wired alapítója, Kevin Kelly fogalmazta meg 2008-as 1,000 True Fans című írásában: nem kell egymillió rajongó, hogy pénzt keress, elég ezer, de az legyen elkötelezett: akinek minden kell, amit csinálsz. Ha mindegyikük évente csak egy napi fizetését rád költi, akkor az már tisztes jövedelem – úgy, hogy azt csinálhatod, amiért szeretnek, nem kell kényszeres slágert sem kiizzadnod. Persze az 1000 nem tudományos, csak szép kerek szám – a lényeg, hogy elég belátható mennyiségű rajongó. Amanda Palmer, „a közösségi finanszírozás királynője” A kérés művészete című TED előadásában elárulta, hogy a Dresden Dolls major kiadós lemezéből 25 ezer fogyott és ez bukásnak számított. Aztán kb. ugyanennyi támogatója volt minden idők legsikeresebb, máig emlegetett Kickstarter-kampányában.

 
Adj pénzt, csinálunk lemezt és kitakarítunk nálad

A legismertebb közösségi finanszírozási forma a zenében a projektalapú. A zenész kitűz egy célt (lemezfelvétel, turné stb.), az ehhez szükséges összeget; a felajánlók akkor fizetnek, ha ez összejön. Kisebb összegekért kézenfekvő jutalmak járnak (a lemez, több pénzért: dedikálva); gyakori, hogy bőkezű támogatók kérhetnek feldolgozást, akusztikus szobakoncertet. A még nagyobb összegeknél elszabadulhat a fantázia. A legismertebb ajánlatokat Josh Freese dobos tette 2009-ben: közös látogatást a sztriptízklubban, vagy közös pelenkázást; 10 ezer dollárért (akkor 2,4 millió forint) egész napos buli Disneylandben, a végén a rajongó elvihette volna Freese Volvóját. Ez persze inkább marketingfogás volt, hogy írjanak róla, be is jött. Ma akkor kerül a hírekbe egy pénzgyűjtő akció, ha híres az előadó (legutóbb a De La Soul), vagy ha problémás (a Public Enemynek jelentősen csökkentenie kellett a célösszeget; Neil Young zenelejátszója jóval kisebb siker volt, mint az adományozók lelkesültsége alapján várták). Szaporodnak viszont a „hogyan csináljuk” cikkek. Fontos például, hogy célként jóval nagyobb, kb. másfélszeres összeget jelöljünk meg, mint amire szükség van, hiszen a jutalmak elkészítése, célba juttatása drága.

Több sikeres magyar példa is akad már. A Žagar így finanszírozta a Space Medusa klipjét, az Óriás a Tűz, víz, repülő különleges megjelentetését (bőkezű támogatásért takarítást is ígértek); Péterfy Bori & Love Band most gyűjtött össze 100 megrendelőt a 2B vinyl kiadására. Míg folyamatosan arról hallunk, hogy a legnagyobb zenés online cégek veszteségesek, addig a legismertebb adománygyűjtő, a Kickstarter nyereséges. Igaz, ez csak eszköz számukra, nem cél: nemrég hivatalosan a „közjót szolgáló” céges formára váltottak. Náluk egyébként a zenei projektek 54 %-a sikeres.

 
bandcamp_logo4.pngRendszeres jövedelem a rajongóktól

Ám a projektalapú gyűjtés nem arra van, hogy megélhetést biztosítson. A jutalmak nemcsak a zenésznek okoznak gondot, hanem a rajongóknak sem mindig izgik. „A zenészt szeretnénk támogatni, és nincs szükségünk ajándéktárgyakra, amiket mondjuk a saját kezével kötött”írta a Bandcamp közleményben saját nézetéről. Ezért indítottak el egy másfajta elven alapuló támogatási formát: az előfizetést. Havi vagy éves rendszeres összeggel támogathatjuk kedvencünket, akinek ez többé-kevésbé biztos, jövedelemszerű bevételt biztosít. Cserébe jár az összes új lemez, a zenész által megjelölt korábbiak, exkluzív megjelenések, ajándéktárgyak. A közösségi funkciókat nem erőltető Bandcamp itt teret biztosít a zenész és patreon_logo.pngtámogatói kommunikációjának. Ezt a formát nem a Bandcamp találta ki: legismertebb platformja a Patreon, amelyet főként videósok és képregényrajzolók használnak. Ott lehetőség van arra, hogy nem havonta, hanem elkészült alkotásonként fizessenek a rajongók előre beállított, kisebb összegeket. Amanda Palmer hatezernél több támogatót szedett itt össze, és kb. tízmillió forintot kap tőlük minden „dologért” (legyen az dal, klip, bármi). A Bandcamp előnye, hogy sok zenekar, kiadó már amúgy is itt van, és ezt a szolgáltatást kifejezetten rájuk szabták. Kíváncsiak vagyunk, hogy ki fogja nálunk használni – és lesz-e olyan, aki a rajongóknak köszönhetően ott hagyhatja a zenén kívüli állását.


Rónai András

https://recorder.blog.hu/2015/10/28/a_rajongok_penzebol_a_kozossegi_finanszirozas_alapjai
A rajongók pénzéből - a közösségi finanszírozás alapjai
süti beállítások módosítása