Hónapokon belül érkezhet a 25. David Bowie-nagylemez

2015.10.25. 11:30, subrecorder

davidbowiemain.jpg

A hónap elején írtuk meg, hogy David Bowie egy bűnügyi sorozathoz szerzett főcímzenét Blackstar címmel, most pedig jól értesült források (a londoni The Times írta meg) azt állítják, ugyanezen a címen januárban, a zenész 69. születésnapján egy teljes stúdiólemezt is kiad - igaz ez annyira nem meglepő, hiszen már tavaly is pletykálták az újabb album érkezését, ami a 2013-as visszatérő The Next Day után csak hab a tortán (vagy visszatérés a normál kerékvágásba).

A január hónap általában nem a nagyszabású lemezmegjelenések időszaka, jövőre viszont már ketten is bejelentkeztek rá, a Savages és a Suede, ha pedig ehhez valóban csatlakozik még David Bowie is, akkor az uborkaszezon kifejezés tényleg értelmét veszti. A The Times túl sok és pontos adatot közölt ahhoz, hogy az egész csak kacsa legyen. Ha igazat beszélnek, akkor a Blackstar című 45 perces, hét hosszú számból álló album január 8-án, Bowie 69. születésnapján fog megjelenni. A címadó dal például tízperces lesz (ebből származik annak a bizonyos sorozatnak a főcímzenéje is), a New York-i Magic Shop stúdióban vették fel egy nagy rakás jazz-zenésszel és nem csak fúvósszekció, de gregorián kórus is lesz benne. A Times ezen kívül az albumot a Canhez és a Kraftwerkhez is hasonlítja és azt állítják, Bowie messze egyik legkísérletibb anyaga lesz jazzes, krautrockos és a mester berlini periódusának instrumentális felvételeihez igazodó hangulatokkal. Hivatalos megerősítés ugyan ezzel kapcsolatban sem érkezett a zenésztől, de a Blackstart teljes pompájában elvileg már november 19-én hallhatjuk majd (olyannyira teljes pompájában, hogy Bowie állítólag nem hajlandó lerövidíteni a rádiók számára, vagy leadják teljes egészében vagy sehogyan). Addig is itt van belőle egy részlet:

 

Címkék: david bowie
https://recorder.blog.hu/2015/10/25/honapokon_belul_erkezhet_a_25_david_bowie-nagylemez_kesz
Hónapokon belül érkezhet a 25. David Bowie-nagylemez
süti beállítások módosítása