Klippremier! Magidom: Állandó változás

2015.06.22. 11:00, rerecorder

allando_online.jpg

Év elején mutattuk be a Magidom zenekart és egyúttal Natúr című videójukat is Turistajel című 2014 végén megjelent debütlemezükről, majd nálunk tartották a Mozi című Varró Dániel-versfeldolgozás videós premierjét is, most pedig elérkeztek a harmadik klipjükhöz is, ami az Állandó változás című folkpopos dalra készült. 

A fiú-lány párbeszédre épülő szerzeményben Kis Kata a vendégénekes és ez a szám is a zenekar első nagylemezén szerepel, amely Varga Ádám (30y) produceri segítsége mellett készült el. Az utcazenélős klip konkrét történetmesélés helyett elsősorban hangulatot akar teremteni, de a zenekar korábbi munkáira jellemzően itt is keretes szerkezetbe ágyazták a cselekményt. A forgatás közösségi munka volt, hiszen túl a zenekartagokon, lelkes Magidom-rajongók alakították a többi szerepet. A zenekar „csináld magad” filozófiájához igazodva ezúttal is egy közvetlen atmoszférájú videó elkészítése volt a cél, amely a technikai trükkök helyett a természetesen megvalósítható ötletekre épül. A videót Hajdú Armand rendezte, Benyhe Róbert gitáros-énekes pedig minderről mesélt a Recordernek: „Ez a Turistajel lemez egyik legpoposabb száma, elég könnyen befogadható, ezért döntöttünk úgy, hogy érdemes lenne megtámogatni egy klippel is. Alapvetően egy hangulatvideót szerettünk volna csinálni, ami nincs túlbonyolítva, egy helyszínen forog, szerepelünk benne mi is, de nem egy szokásos imidzs-klip, nem veszi túl komolyan magát. A forgatókönyvet mi magunk találtuk ki, jöttek egymás után az ötletek, aztán szépen összeillesztettük őket és kikerekedett a dolog. A szereplőket Facebookon és az ismerőseink közül szedtük össze. Nagyon köszönjük nekik, hogy ránk áldoztak pár órát az életükből azon a májusi vasárnapon és ilyen jófejek voltak az egész forgatás alatt. A videóban 2:30-tól induló helycserés rész összehozásához többen komoly fizikai állóképességről tettek tanúbizonyságot, hiszen a kamera mögött kellett sprintelniük… Külön köszönet Hajdú Armandnak a videó elkészítéséért és Kis Katának, akinek a „vendégéneklése” nélkül el sem készült volna a dal. Felhívnám még a figyelmet a klipet keretbe foglaló ősrégi családi Mercedes kisbuszra – nagyon megérdemelte már ez a legendás kocsi, hogy elinduljon a komolyabb hírnév felé. És kiemelném még Dezsőt, a nagybőgőt is, akit a Naked Truckers zenekarnak köszönhetünk, és sok vicces pillanata volt a forgatáson.”

A Magidom a nyár jelentős részét alkotói munkával tölti, de a zenekar persze koncerteket is ad majd.


és akkor az Állandó változás feelgood videója: 


a Magidom Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2015/06/22/klippremier_magidom_allando_valtozas
Klippremier! Magidom: Állandó változás
süti beállítások módosítása