Ezen a héten jelent meg Mikal Cronin harmadik külvárosi indie-/garázsrock albuma, a MCIII, erről az első single-höz készült most vicces klip, amely Natalie Imbruglia Torn című világslágerének jól ismert videóját rekonstruálja.
A gitáros-énekes-dalszerző Mikal Cronin már a 2000-es évek vége felé remek kollaborációkat szállított Ty Segallal, majd utóbbi talán legjobb lemezén, a 2012-es Slaughterhouse-on is komoly zenei szerepe volt, ám szólókarrierje igazán csak a következő évben, második lemezével és a Weight című dallal indult be. A Weighttel Cronin nagyon elkapta azt az elhagyatott, céltalan érzést, ami miatt fiatalok százezrei kezdenek zenélni a szüleik garázsában, és a lemez többi dala is legalább akkorát ütött. Cronin tehát hivatalosan is csatlakozott a kockás inges érzelmes férfiakból álló garázsrock-újraélesztők egyre népesebb csapatához, idén pedig megjelent harmadik albuma, a nemes egyszerűséggel MCIII-re keresztelt anyag. Ezen Cronin nagyjából ott folytatja, ahol legutóbb abbahagyta; itt-ott még nagyobbat szólnak a refrének, mint eddig, köszönhetően ez olyan extráknak, mint a nagyobb szerepet kapó vonósszekció, amit meglepő módon mindenféle giccs nélkül sikerült integrálni a zenéjébe.
CRONIN MÁSODIK SZÓLÓLEMEZÉRŐL ITT ÍRTUNK KRITIKÁT.
Erre jó példa a Turn Around című dal, melyhez a most készült videóban Kristen Schaal és más komikusok elevenítik fel Natalie Imbruglia legnagyobb slágerének, az 1997-es Tornnak a klipjét, méghozzá a Jash YouTube-csatorna 5000 dolláros projektje segítségével, melynek lényege, hogy zenészek és vicces emberek kapnak pontosan ennyi készpénzt, hogy alkossanak BÁRMIT. Már csak ezért a videóért is megérte elkezdeniük a pénzosztást, Schaal és az immár rövid hajú Cronin remekül elkapták a Torn hangulatát (extra-Imbruglia pontok a fájdalmas arccal fejet fogásért!), persze azért a végére kicsit jobban elszabadulnak a dolgok, mint az eredeti alkotásban. Maga Natalie Imbruglia egyébként nemrég a Daft Punk Instant Crush című dalára ugrott rá, lentebb mutatjuk ezt is.
Mikal Cronin és Kristen Schaal első osztályú Torn-remake-je:
az eredeti Torn:
és Imbruglia Daft Punk-újragondolása: