Több mint tíz év után új Blur-lemez! És itt az új dal is, a Go Out!

2015.02.19. 15:18, rerecorder

blur_1.jpg

Damon Albarnék sokáig tagadták, hogy lesz új Blur-album, de mától hivatalos: a britpop korszak csúcszenekara a 2003-as Think Tank után tizenkét évvel ismét nagylemezt ad ki. A Magic Whip című album borítójáról – rajta mandarin nyelven a zenekar neve és a cím – jelent meg egy részlet a The Sun ma reggeli számában, aztán a zenekar egy élő online sajtótájékoztatón jelentette be az új album hírét.

A Blur, bár számos stílusban (baggys dancerock, shoegaze, dalos posztrock) kipróbálta magát, egyértelműen a britpop korszak eklektikus csúcszenekaraként alkotott örökérvényűt (az 1993-as Modern Life Is Rubbish és az 1994-es Parklife a Recorder éves listáin a 3. és az 1. helyen végzett), de mindegyik későbbi kiadványa is fontos volt. A 2003-as utolsó lemezt már az alapító-gitáros Graham Coxon nélkül fejezték be és az azévi turné után lényegében teljesen szüneteltették a zenekart. Aztán 2009-ben nagysikerű koncertekkel tértek vissza 2010-ben kaptunk egy, 2012-ben pedig két új számot, 2013-ban a Szigeten is láthattuk a zenekart, sőt egy új lemezről is egyre több hír érkezett, a Blur pedig tényleg stúdiózott Hong Kongban William Orbit producerrel, de Damon Albarn utoljára azt nyilatkozta, hogy lehet, hogy soha nem készül el a nagy visszatérés (mert például nagy volt a meleg, amikor stúdióztak, bah).

Persze mindez lehetett volna terelés is, de a mai sajtótájékoztatón kiderült, hogy valóban kevés anyagot rögzítettek akkor és aztán hónapokig nem is találkoztak. A lemez azonban végül mégis elkészült mégpedig a célegyenesben már elég gyorsan, Magic Whip a címe, Stephen Streettel, a legtöbb Blur-album producerével rögzítették és április 27-én jelenik meg. A borító fenn, a dallista alább, hurrá!

01. Lonesome Street
02. New World Towers
03. Go Out
04. Ice Cream Man
05. Thought I Was A Spaceman
06. I Broadcast
07. My Terracotta Heart
08. There Are Too Many Of Us
09. Ghost Ship
10. Pyongyang
11. Ong Ong
12. Mirrorball

ez pedig a Go Out című felvezető dal klipje: 

Címkék: blur
https://recorder.blog.hu/2015/02/19/tobb_mint_tiz_utan_uj_blur-lemez
Több mint tíz év után új Blur-lemez! És itt az új dal is, a Go Out!
süti beállítások módosítása