Dal- és Klippremier! Szabó Benedek és a Galaxisok: A teljesség felé

2015.01.22. 14:00, rerecorder

szabo_benedek_es_a_galaxisok_1.jpg

A Szabó Benedek és a Galaxisok tulajdonképpen azután alakult, hogy Szabó Benedek a Zombie Girlfriend nevű formációja mellett 2013-ban kiadott egy szólólemezt (a 26. születésnapján megjelent Kapuzárási piknik címűt), magyar nyelvű, kiváló dalokkal. Az anyag koncertképessé tételét követően (és egy tagcsere után) most összeállt a második album, amelynek tavaszi megjelenést harangozza be ez a harmonikás-zongorás dal - egy egyetlen nézőpontból felvett, autós-utazós klippel együtt.

szabo_benedek.jpgA Szabó Benedek és a Galaxisok rögtön az első 2013-as koncertjei után elkezdett dolgozni új dalokon, közte a tavasszal megjelenő A legszebb éveink című második lemez nyitószámán is, aminek A teljesség felé a címe. Ez, a koncertekről már ismerős szám vezeti fel a Mamazone Recordsnál lévő formáció második anyagát, amelyet már egy kissé átalakult felállásban koncerteztetnek majd meg (Futó Péter, azaz Jacopo helyett - aki továbbra is együttdolgozik Benedekkel, az ő házistúdiójában, kettejük munkájaként készült az anyag - az élő felállásban pedig Günsberger Ákos gitáros az új tag).

Szabó Benedek - aki időközben Sallai Lászlóval (The Somersault Boy) összeállított egy Európa Kiadó-feldolgozáslemezt is - elmesélte a dal keletkezési körülményeit és a klipforgatásról is beszélt: „Az A teljesség felé egy régi szám, néhány hónappal az első lemez megjelenése után már játszottuk koncerteken, sokáig ezzel bizonygattuk, hogy mindjárt jön az új lemez, tavaly májusban pedig fel is vettük Jacopóval. Akkoriban megint sokat mászkáltam el éjszakánként, egyszer tényleg hánytam is taxiban, bár az öklömet soha nem vertem szét semmin, de ismerek olyanokat, akik többször is. Ez egy éjszakai hangulat, nem nagyon kell magyarázni a szöveget, biztos mindenkivel történt már ilyen. Ami a felvételen tangóharmonika, az élőben gitár, ami zongora, az megint csak gitár; nagyon szeretem, amikor a koncertverzió és az eredeti különbözik, elvileg erről kéne szólnia az egésznek. Rusek nagyon profi, mert nevetségesen későn kerestük meg, mégis azt a videót hozta össze, ami végig a fejemben volt.”

A klipet a hazai diy-színtér sokat foglalkoztatott (pl. Piresian Beach, Demjén HirstGustave TigerSpark The Hawk) remek rendezője, Rusek jegyzi, az umcaccás dalhoz kellően dülöngélős képsorok társulnak.


AZ ELŐZŐ LEMEZEN SZEREPLŐ HUSZONÖT CÍMŰ SZÁMHOZ EMBLEMATIKUS KLIP KÉSZÜLT.

a_legszebb_eveink_cover.jpgA Szabó Benedek és a Galaxisok tavasszal érkező A legszebb éveink című anyagának dallistája és borítója (utóbbi ezúttal is Mészáros Anna munkája, a számcímekből pedig sejthető, hogy ezúttal is közérzeti, kortárstól kortársnak szóló dalokat várhatunk):


1. a teljesség felé
2. így kezdem el
3. egyetleneim
4. gubancok
5. négyeshatos
6. felkelek, elmegyek boltba
7. nem múlik el
8. magánbeszélgetések 2
9. haver
10. philip morris blue


A zenekar tavasszal a Vad Fruttikkal és a hiperkarmával turnézik majd, itt a koncertprogram:

2015.01.23. Debrecen, Roncsbár + Vad Fruttik
2015.01.31. Székesfehérvár, Fezen Klub + Vad Fruttik
2015.02.07. Kecskemét, Tudomány és Technika Háza (TEKA) + Vad Fruttik
2015.03.06. Budapest, A38 Hajó + Vad Fruttik
2015.03.13. Szeged, JATE Klub - Szeged (Official) + Vad Fruttik
2015.03.27. Gödöllő, TrafoClub Gödöllő + Vad Fruttik
2015.03.28. Tatabánya, Roxxy Music + Vad Fruttik
2015.04.18. Veszprém, Expresszó + Hiperkarma


és akkor a vadonat új videó egyetlen nézőpontból, borral, együtténekléssel: 


Szabó Benedek és a Galaxisok Facebook-oldala

fotók: Rusek és Bradák Soma


(Szabó Benedek a Recorder szerzője.)

https://recorder.blog.hu/2015/01/22/dal-_es_klippremier_szabo_benedek_es_a_galaxisok_a_teljesseg_fele
Dal- és Klippremier! Szabó Benedek és a Galaxisok: A teljesség felé
süti beállítások módosítása