PJ Harvey élő közönség előtt veszi fel új albumát

2015.01.04. 11:33, subrecorder

pj-harvey-radio-review-014.jpg

Január 16. és február 14. között a londoni Somerset House-ban egy igazán különleges "installációt" láthatnak a oda látogatók. Ekkor fogja ugyanis ott, a helyszínen rögzíteni kilencedik stúdióalbumát PJ Harvey. A különleges projektre 12 fonttól kezdődnek a belépőárak.

2011-es világverő albuma óta PJ Harvey-ról csak annyit hallhattunk, hogy megjelentette első verseskötetét. A várakozók száma pedig magas, a Let England Shake, amellett, hogy jó fogadtatást kapott mind kritikai-, mind közönségi oldalról, még a Mercury-díjat is hazavitte, ezzel az énekesnő-dalszerző lett az egyetlen, aki kétszer is megkapta az elismerést (az első elismerésre 2000-ben került sor a Stories From The City, Stories From The Sea-ért). Most bejelentette, hogy idén január-februárban fogja rögzíteni új lemezét, szám szerint a kilencediket, melynek folyamatát végig is lehet követni, élőben, a helyszínen.


PJ HARVEY KARRIERJÉT EBBEN A CIKKBEN FOGLALTUK ÖSSZE.

A projekt neve Recording In Progress, aki jegyet vált, 50 percre ülhet be egy egyoldalú tükörrel ellátott szobába és figyelheti Harvey-t a zenekarával és producereivel, amint dolgoznak. Maga az előadó így nyilatkozott: "Azt akarom, hogy ez a projekt úgy működjön, mint egy kiállítás egy galériában. Remélem, hogy a látogatók átérzik majd a rögzítési procedúra sajátos energiáját és folyását." A Somerset House minden jegyvásárlónak egyedi élményt ígér, "soha nem lesz két egyforma előadás" - írják. A lemez producerei egyébként John Parish és Flood lesznek, mindkettő dolgozott Harvey-val a Let England Shake-en, az előbbi ráadásul régóta zenésztársa is. Jegyeket itt lehet venni, ha esetleg valamelyik olvasónk éppen Londonban jár a következő egy hónapban (bár már majdnem az összes elkelt). Hogy maga a lemez mikor jelenik meg, azt nem tudni, de a felvételi időszakból arra következtethetünk, hogy 2015-ben azért kiadásra kerül.

Az esemény egyik kitalálója, az Artangel művészeti szervezet társrendezője, Michael Morris azért figyelmezteti a jegyet váltókat, hogy az egyes kiszabott "megfigyelési alkalmak" nagyban különbözhetnek egymástól, tulajdonképpen szerencsejáték, hogy kinek milyen időszak jut a lemezfelvételi procedúrából. Lehet, hogy valaki csak egy basszusgitár hangolását nézheti háromnegyed órán át, lehet, hogy másnak az az élmény jut, hogy PJ Harvey és zenészei végigjátszanak néhány, még senki által nem hallott dalt. Annyi biztos, hogy a dolog művészeti megközelítése mellett új út lehet ez a zeneipar számára is.


PJ Harvey legutóbbi albumának címadó dala:

Címkék: pj harvey
https://recorder.blog.hu/2015/01/04/pj_harvey_elo_kozonseg_elott_veszi_fel_uj_albumat
PJ Harvey élő közönség előtt veszi fel új albumát
süti beállítások módosítása