Elektronikus tánczene – Havi technokupac

2014.12.04. 17:00, rerecorder

subotika_ny.jpg

Az év végi dömper megérkezett az elektronikus tánczenében is: tucatnyi izgalmas lemezt borított elénk, hogy a halom aljáról kibányásszuk azokét az előadókét, akiket nem könnyű észrevenni.

ka167_artwork.jpgNyolc év után új albummal jelentkezik a német partitechno egyik nagy múltú, meghatározó alakja, Heiko Laux. A Fernweh (Kanzleramt, 2014) című nyolcszámos összeállítás mondhatni úgy szólal meg, ahogy egy klasszikusnak kell: van rajta Mike Dehnertet idéző dögös funk (Hexagon), komor disztópia (Rowing) és idm-be visszakanyarodó áltudományoskodás is olcsó trance-szőnyegekkel (Neutron). A végeredmény talán nem az eddigi legjobb Heiko Laux-lemez, de mindenképpen bizonyítja ennek a hangzásnak a létjogosultságát 2014 végén is. 



subotika.jpgA Subotika egy szerb duó (Mario Crnkovic és Nino Sebelic), azonban a zenéik eddig kivétel nélkül a detroiti Motech-en jelentek meg az elmúlt hat évben, így nem meglepő, hogy a Panonija (Motech, 2014) című debütlemezüket is DJ 3000 és holdudvara készítette elő. A város szerelmesei nem fognak csalódni: ugyan az a hevesség hiányzik a zenékből, ami a tősgyökeres detroitiakra jellemző, ám a hi-tek hangzás, a digitális csiszoltság és a sok parketten bevethető anyag rendesen ki van pattintva. 



token48_cover_artwork.jpgEgy rendkívül komoly válogatással jelentkezik a modern techno fellegvára, a belga Token Records. Az Aphelion (Token, 2014) kilenc számot tartalmaz a legnagyobb kortársaktól (pl. Surgeon, Karenn, Lucy, Planetary Assault Systems, Inigo Kennedy stb.), és az ipari döngöléstől a minimalista struktúrákon át a főidős himnuszokig mindenféle témára épülő anyag található a gyűjteményben. Ezek az arcok most sem hibáznak, bizonyítva, hogy korunk legnagyobbjai. Igazán illusztris a számlista, nyugodtan lehet kötelező vételként gondolni a kiadványra. 



cover_4.jpgS legvégül a hónap meglepetése: tizenhárom évvel egy atomjó Chain Reaction-kiadvány után nagylemez jelent meg a japán Shinichi Atobétól, méghozzá nem is akármilyen. A Butterfly Effect (Demdike Stare, 2014) neszek, glitchek és agyas ritmikák fura kombinációja, de a kísérletezés mellett nem veti meg a technót sem, a címadó szám például a korai villalobos-i életműre emlékeztet. Ritkán mondok ilyet, de bakelit helyett érdemes a cd-t választani, mert néggyel több trekk hallható rajta, és bizony azok sem ártanak. 


Velkei Zoltán


(X) 35 millió dal a Deezeren. Válaszd hozzá a Telenor 2GB+Deezer szolgáltatáscsomagot!

https://recorder.blog.hu/2014/12/04/elektronikus_tanczene_havi_technokupac
Elektronikus tánczene – Havi technokupac
süti beállítások módosítása