Popzenébe a szépséget, klipekbe a boldog véget - Rumer visszatért!

Ó, igen! Rumer már első nagylemezével visszahozta a popzenébe az eleganciát, a szépséget, a szégyentelen hetvenes évekbeli easy-szoft-popot, ám a 2010-es Seasons Of My Soul óta eltelt négy év (oké, közben volt egy feldolgozásalbuma, de az nem az igazi), úgyhogy a világnak megint szüksége van minderre. És Rumer ezúttal sem hibázik szállítani a fentieket, sőt egyenesen egy Bacharach-diszkóval tért vissza néhány hete, ráadásul most már klip is van a Dangerous című dalhoz, ami a november 10-én érkező Into Colour című második rendes sorlemezt vezeti fel.

Amire a világnak mindig szüksége van az a szeretet, ahogyan azt a popzenében legkésőbb Bacharach és David óta tudjuk, na meg egy kis Rumerre - ahogyan azt a pakisztáni-angol énekesnő felbukkanása óta szintén megjegyezhettük. Mint a leadben linkelt első lemez kritikájában is megírtuk, Rumernek nem volt könnyű élete, a Slow és az Aretha című slágerekkel tűzdelt első igazi, nagykiadós albuma azonban meghozta neki a sikert és a boldogságot - gondolhattuk volna. Csakhogy az énekesnő nem tudta kezelni a népszerűséggel járó nyomást, bipoláris rendellenességet, poszttraumatikus stressz szindrómát állapítottak meg nála, mindezek tetejében egy terhessége is megszakadt. 2012-ben még megjelent egy Boys Don't Cry című feldolgozásalbuma - hetvenes évekbeli popdalokkal, Tim Hardintól, Todd Rundgrentől, Jimmy Webbtől mások mellett - de a hosszabb szünetre a fentiek adnak magyarázatot. A dolgok viszont szerencsére ismét jóra fordultak Rumer életében, eljegyezték egymást Rob Shirakbari producerrel, aki Burt Bacharach zenei rendezőjeként vívott ki elismerést magának. És elkészült második albuma is, ami a sajtóanyag szerint nem véletlenül kapta az Into Colour címet, Rumer itt színesebbnek mutatja magát a melankolikus, easy listeninges debütnél, philly soullal, soullal, sőt a felvezető dal esetében discóval is feldobja továbbra is bacharach-i szofisztikált popzenéjét. 

A Dangerous pedig perfekt ízelítő az új albumról, olyan carperteresen kezdődik, mint az első lemez számai, aztán egyszercsak kinyílik, Rumer pedig a harmadik refrén utáni bridge-részben viszi csúcsra a dalt. A klip is pontosan olyan emberléptékű és -központú, mint amit elképzelünk a szimpatikus énekesnőhöz. Egy táncpróbát követhetünk, amin a sztárbalerinával problémák adódnak, és naná, hogy a korábban baleset miatt visszavonult egykori tehetség szedi össze a bátorságát, hogy megmutassa magának és a világnak, hogy képes talpra állni, mégpedig fényesen. Naná, hogy könnyen kódolható analógia ez Rumerhez és persze olyan happy end, aminek az elspoilerezése teljesen lényegtelen, hiszen úgyis újra meg újra megnézzük majd ezt a dalhoz méltó, klasszul vágott videót.

a Dangerous klipje: