Desert Island Books – 25 kiemelkedő magyar zenei könyv (2. rész)

2014.06.05. 15:01, rerecorder

magyar zenei könyvek 2.jpg

Egy hét múlva kezdődik a 85. Ünnepi Könyvhét és a Margó Irodalmi Fesztivál, készüljünk a könyvek ünnepére a huszonkettedik Recorder magazin Könyv & pop fókusztémájának nagycikkével, a legjobb magyar zenés köteteket bemutató válogatással. Mint a sajátos hazai lemezkiadás, úgy a zenei könyvek története is lassan, nehézkesen indult be nálunk, ám ha manapság szétnézünk egy könyvesboltban azért már meglehetősen szerteágazó a kínálat a témában. Viszont, hogy melyek az igazán korszakos, emlékezetes, újraolvasásra méltó művek? Összeállításunkban huszonöt szerepel ezek közül időrendben - az első részben az első tizenkettő, most a maradék tizenhárom.

(Disclaimer: a cikk szerzői, Dömötör Endre szerkesztőként és szerzőként, Fábián Titusz szerzőként érintett a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz (2008, GABO Kiadó) című kötetben, így természetesen az itt nem most nem szerepel, de attól még mindketten nagyon büszkék rá.) 


ÍME TÍZ KÖNYV, AMINEK NEM LÉTEZIK MAGYAR FORDÍTÁSA, PEDIG NAGY SZÜKSÉG LENNE RÁ.


pozsonyi.jpgPozsonyi Ádám
A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong” – A magyar punk története (1978-1990)
(2001, szerzői kiadás)

Az volt a célom, hogy ne csupán egy szokásos kliségyűjtemény szülessen, hanem a punkról végre egy punk szellemiségű írás jöjjön létre” – írja a szerző könyve utószavában. Mondhatjuk, hogy sikerült. Pozsonyi Bucó első könyve legalább olyan zseniális, mint fanzinjének legelső száma volt 11 évvel korábban. Míg Szőnyei Az új hullám évtizede 2. című munkája átfogó képet ad a korszak ismertebb magyar punk zenekarairól, itt szóba kerül az összes többi banda, az Agydaganattól a Qssig. És maga a szubkultúra is megelevenedik, jellegzetes figuráival, helyszíneivel, Felszab-téri punkokkal és óbudai kopaszokkal, Muter és Fater klubbal, festékszórózással, bakancsokkal és nyakban lógó lakatokkal együtt. Pozsonyi végig szórakoztatóan, bőséges humorral adagolja a történeteket, felbukkannak olyan rejtői figurák, mint Francia Béla, Horthy, Korcs Undor Nünü vagy Ede, a skinhead – bár a jelenet, amikor a new-punk nyikhaj azzal kérkedik a Vörösmarty téren, hogy még Japánt is ismeri, kicsit már túl rejtői, de tényleg ez az egyetlen dolog, amibe bele lehet kötni. Ha Pozsonyi könyvét valaki a kezébe veszi, nem igazán tudja letenni, amíg nem olvasta végig – szellemes és eredeti krónikája egy olyan korszaknak, amikor teljesen hétköznapi dolognak számított, hogy a Pál Utcai Fiúk, az Auróra és az Oi-Kor fellép egy estén, ugyanazon a színpadon.

erintes--3730840-90.jpgMarton László Távolodó
Érintés (Világzeném)
(2001, Etnofon Kiadó)

A hazai zenei újságírás egyik nyelvezet-megújítója, a Magyar Narancs/Narancsfül/Wanted szerkesztésén túl számos, szépirodalmi hatásokban gazdag, személyes megközelítésű zenei könyvet is írt. A legelső, az 1990-es Krízis-rock ma úgy 5000 Ft körül lelhető fel antikváriumokban, a legfrissebb, a Bakelitszomj pedig tavaly jelent meg (ő írta az első könyvet a Kispál és a Borzról is, annak csúcsán, 1997-ben), a legjobb viszont a fő szakterületének számító world music-ot/népzenét feldolgozó Érintés. A könyv nem enciklopédikus tudás átadása, vagy történeti összegzés a műfajról (bár mindkettőt szintén jól hozza), sokkal inkább egy egyéni látásmóddal megírt vallomás a zene szeretetéről, így már csak e miatt is helye van ebben a gyűjtésben.

tancolo-fekete-lakkcipok--3998250-90.jpgKomár László
Táncoló fekete lakkcipők
(2005, Alexandra Kiadó)

A magyar trash-biográfiák és önéletrajzok a maguk módján – írási színvonaltól függetlenül – elég szórakoztatóak, sokszor több derül ki belőlük egy korszakról, mint más forrásokból, ám Komár László memoárja bőven rátromfol a többiekre. Itthon, főleg megjelenésekor, szokatlan kendőzetlenséggel, laza hangvétellel meséli el élete történetét, ráadásul nagyon jó humorral, úgyhogy nemcsak a rajongók jártak jól vele – és nemcsak a sziporkázóan felvezetett szex-kalandok, vagy a tripper velejáróinak megírása miatt.

rockcirkusz--2315261-90.jpgZoltán János
Rockcirkusz
(2005, Szaktudás Kiadóház)

Zoltán János, az 1973-tól számos lapnál megforduló zenei újságíró az egyik legtermékenyebb magyar rockbiográfus, Németh Leheltől, a Scampolótól, a Liversingtől, a Syriustól, Radics Bélától kezdve Zámbó Jimmyn, Dollyn, Zalatnay Saroltán át az R-Go-ig, a Republic-ig, Nagy Feróig számos fontos előadónak rajzolta meg pályaívét, legtöbbször sajnos erősen hullámzó színvonalon. Gyűjtői munkásságának azonban van egy elvitathatatlan és komoly eredménye, mégpedig ez az egyedülálló rocktörténeti fotóalbum. A nagyméretű Rockcirkusz ugyanis 220 oldalon át, oldalanként 3-4-5 fotóval – és szerencsére kevés információs szöveggel – a magyar rock ismert és ismeretlen történetét adja képekben. 1957-tel és a Benkó Dixieland Banddel kezdődik, 2003-mal, a Zorall zenekarral zárul és közte olyan, alig ismert előadókkal ismerkedhetünk, mint a Zárvatermők, a Sámson, az Anonymus vagy a Szivárvány, de még a nagynevű zenekarokról is jórészt ismeretlen, vagy akár korábban publikálatlan fotók szerepelnek.

boldog-szep-napok--7469708-90.jpgNagy Feró
„Boldog szép napok”
(2005, Nagyferó Produkció)

Nagy Feró a magyar zenei élet egyik kulcsfigurája, ez nem is lehet kérdés. Na, most, ha ő fogja magát és megírja élete, zenekarai történetét, az alapból kötelező olvasmány. Szerencsére igen kiváló is lett, de miért is okozna csalódást? A jól ismert és teljesen ismeretlen zenei történetek mellett (amiket a legtöbb esetben dokumentumokkal támaszt alá – például a Hungaroton-szerződés 1980-as felbontásáról) velősen, de a klasszikus „Ferós” stílusban mesél nagyon személyes vonatkozásokról – szerelmekről, halálközeli élményről, megvilágosodásról, depresszióról, jelentésekről. Egyetlen probléma, hogy a kötet a 200. oldalon 1983-nál véget ér és Nagy Feró már lassan egy évtizede adós a folytatással (a Garázs című rádióműsorának leveleiből 1989-ben adott ki gy válogatáskötetet).

szőnyai nyilván.jpgSzőnyei Tamás
Nyilván tartottak – Titkos szolgák a magyar rock körül 1960-1990
(2005, Magyar Narancs – Tihany-Rév Kiadó)

A Nagy Feró könyvnél már említett besúgós-jelentős szál a magyar zene történetében egy sajnálatosan érdekes fejezet, többen foglalkoztak is vele (Sebők János Rock a vasfüggöny mögött című 2002-es könyve és az egykori Corvina-dobos, egyetemi oktató Fonyódi Péter Beatkorszak a pártállamban 1963-1973 című 2003-as kötete is ajánlott olvasnivaló). A legteljesebb, legmélyrehatóbb munka azonban Szőnyei Tamás 800 oldalas kiadványa, ami tényleg új nézőpontot jelöl ki a magyar poptörténet számára – „sajnos” kötelező ismerni a benne lévő tudásanyagot.

a-magyarock-tortenete-1--5313254-90.jpgJávorszky Béla Szilárd-Sebők János
A magyarock története 1. és 2.
(2005, Népszabadság Könyvek és 2006, Népszabadság Könyvek)

Sebők nyolcvanas évek elején megjelent kétkötetes Magya-rock című munkája úttörő és fontos könyv volt megjelenésekor. A határozott elképzelésekkel író, ideológus újságíró aztán még teljesebbé tette a magyar popzene történetének alapművét, és ez nemcsak az időbeni kitolásra vonatkozik, Jávorszky Béla Szilárd társszerzőségével ugyanis egy másik nézőpont (sőt, több másik nézőpont) is bekerült a kétkötetes nagy műbe. Átfogó, megkerülhetetlen olvasmány.


a-rock-tortenete-1--7247760.jpgJávorszky Béla Szilárd-Sebők János
A rock története 1.
(2005, Glória Kiadó)

A magyarock szerzőpárosa egy – ha lehet – még nagyobb vállalkozásba is belefogott: a nemzetközi popzene történetét, a tervek szerint, négy kötetben mesélték volna el. Ez Sebők halálával már biztosan nem fog megvalósulni az eredeti elképzelésben, de a popzene kialakulását, az ötvenes-hatvanas éveket tárgyaló első (és a némiképp egyenetlenebb, hetvenes évekre koncentráló második) kötet precízen, jól körülhatárolóan írja le azt a történetet, ami – ilyen nagy léptékben – még angol nyelven is ritkaság.

retro-repro---a-magyar-lemezborito--3032598-90.jpgGabo Rindo-Hollódi Gergely
Retro-repro – A magyar lemezborító
(2005, Chelsea Kiadó)

A magyar zene képes története kifejezetten szerény, így bármilyen jól megvalósított vizuális kiadvány örömteli esemény, de a magyar lemezborítókat (csak a vinylkorszak kiadványait) egy könyvbe terelő 300 oldalas vállalkozás pláne az. Eleinte időrendben, aztán zenei stílusok mentén halad az inkább grafikusi megközelítéssel összeállított kötet, azokon belül azonban igyekszik tartani a korszakok időrendjét. A borítók alapinformációval kiegészített album csak akkor lehetne jobb, ha ennél a bőséges kínálatnál is jobban törekedne a teljesség felé.

amerika kiadó.jpgPara-Kovács Imre
Amerika Kiadó – Beszélgetések Menyhárt Jenővel
(2006, Glória Kiadó)

Kezeket le, a legjobb interjús formátumú zenész visszaemlékezés magyar előadótól. Ez részben annak is köszönhető, hogy Para-Kovács és Menyhárt régóta alaposan ismerik egymást, részben annak, hogy a kérdező jól irányít, de legnagyobbrészt annak, hogy az Európa Kiadó igazgatója sajátos stílusú, nagyon jó mesélő. És mint minden jó kötet, főhősén túlmutatva egy (sőt: több) korszakot is közel hoz az olvasóhoz.

duborog-a-basszus--4691431-90.jpgWilpert Imre
Dübörög a basszus – Egy popmenedzser emlékiratai
(2006, Duna Könyvkiadó)

Ennek a könyvnek már a címe is csábító. A nemzetközi zenei irodalomban számos remek példa akad zeneipari szakemberek visszaemlékezős könyveire, a magyar háttérország működését belülről viszont alig-alig ismerhetjük. Így aztán legyen Wilpert Imre bármennyire is ellentmondásos megítélésű lemezgyári szereplő, egy általa korrektül megírt memoár biztosan sok érdekességet tartalmaz. Nos, a Dübörög a basszus legalábbis hiánypótló memoár, a Hungaroton újhullámért felelős szerkesztője leírja a nyolcvanas évek vállalati mechanizmusait, szépen bemutatja a legfőbb lemezstúdiót, szívesen mesél Erdősről is, és aztán a 80-as-90-es évtizedforduló zűrzavaros időszakáról is tisztább lesz a könyv elolvasása után a bennünk élő kép.

pataky.jpgPataky Attila
Bor, szex, rock ’n’ roll… és lélek
(2007, P. Management Kft)

Pataky lenyomott már vagy negyven évet a rockbizniszben, viszonylag sikeresen, és ezalatt történt vele egy s más. Könyvében olyanokat is bevall, hogy drogozott, (Axl Rose kerti partiján kapott rá a „katicázásra”), és hogy egyszer ki akart nyírni egy embert, mert rárabolt a nőjére (végül csak egy dalszöveg lett a tervből). Ilyet azért magyar rock biográfiákban ritkán lehet olvasni. Persze, néha kicsit túl sok az információ, nem biztos, hogy az olvasó akarja-e tudni, hogy milyen csajokra gerjedt az ex-Edda dobos Buksi (a nagyon nagy seggűekre), illetve, hogy hogyan „büntette meg” az énekes Beácskát a hálószobában, amikor az kérés nélkül vitte el a motorját… és akkor a folyamatosan visszatérő UFO, fénylény észlelésekről, egyéb ezoterikus kalandokról még nem is beszéltünk (illetve a nudista fotókig bezáródó képmellékletről sem). Ehhez képest kifejezetten kevésnek tűnik, hogy a bakancsos Edda csúcskorszaka, az elejétől a végéig csak 1 fejezetet, 18 oldalt kap a háromszázból. Néha sokat kell lapozni, de van pár sztori, amiért megéri végignyálazni a könyvet. A norvégiai vendéglátós élmények vagy a dáridós kulisszatitkok kifejezetten érdekesek, a Zámbó Jimmys történetek pedig egyenesen hibátlanok.

bornai.jpgBornai Tibor
Korlátolt felelősséggel
(2011, Unicus)

Minden idők egyik legjobb magyar popzenekarának története a kvartett nagyon jó tollú billentyűs-énekesétől? Ez sem lenne kevés, de még ennél is többről van szó, a KFT és a hanglemezgyár nem túl rózsás kapcsolata alapján ugyanis érezhetővé válik a könyvben a nyolcvanas évek „nehéz levegője” is (külön tanulságos dr. Erdős Péter és a KFT közti, a lemezcéggel való szakítás utáni rádióbeszélgetés teljes anyaga). A szöveg alapját – az addigi történetet – Bornai 1987-ben megírta, így az első 6-7 évről is éles kép maradt fenn. Bárcsak több ilyen éles képünk lenne.


Dömötör EndreFábián Titusz

 

https://recorder.blog.hu/2014/06/05/desert_island_books_25_kiemelkedo_magyar_zenei_konyv_2_resz
Desert Island Books – 25 kiemelkedő magyar zenei könyv (2. rész)
süti beállítások módosítása