Albumhallgató tizenhármas

2014.02.06. 12:38, Frontrecorder

tinariwen.jpg

Beindult végre a lemezpiac, ennek megfelelően fel is került egy rakás jobbnál-jobb album az internetre még a hivatalos megjelenés előtt. Az igazi stíluskavalkádból ajánlunk tizenhárom friss kiadványt, benne sivatagi rockot (Tinariwen), retro-pszichedelikus popot (Temples), eklektikus elektronikát (Illum Sphere) és nehezen bekategorizálható artpopot (Cibo Matto) egyaránt.

Hogy kezdjük rögtön a végén, mindenkinek érdemes egy próbát tenni az albumfrontra tizenöt év után visszatérő, pár éve újra összeállt Cibo Matto új lemezével. A Hotel Valentine a New Yorkban élő japán duó régi rajongóknak sem okozhat csalódást, magas színvonalon hozza a sokszor elektronikus alapokra épített színes, változatos popzenét, amelybe a funktól kezdve a triphopos belassulásig elég sok minden belefér. Az NPR-on hallgatható.

Szintén nagyobb szünet után hallat magáról ismét Nina Persson, akit a Cardigans énekesnőjeként imádott egy egész generáció. Maga az együttes öt év hiátus után kezdett koncertezni 2012-ben, Persson pedig két A Camp néven kiadott album után vette rá magát első, igazi szólólemezének felvételére. A Yahoo-n streamelhető Animal Heartot érdemes is meghallgatni, fülbemászó popzenéje tele van jó értelemben vett rádióbarát, potenciális slágerekkel. Persson hangja pedig semmit sem kopott azóta, hogy utoljára hallottuk.

A debütálások sem vallanak szégyent a héten, sőt! Az angol Temples albuma, a Sun Structures olyan kiválóan idézi meg a hatvanas évek második felének pszichedelikus popját, hogy elsőre még a klasszikus Beatles-(Revolver, Rubber Soul) és Rolling Stones-lemezek (Between The Buttons) mellé is bátran feltehető lenne a polcra. Persze csak a 10-ei megjelenés után, addig irány az NPR oldala.

A múlt helyett a jövő felé tekintget a hét másik nagy dobása, az Illum Sphere Ghosts Of Then And Now című albuma. A projekt mögött megbúvó Ryan Hunn bőszen merít az elektronikus zene különféle irányzataiból, így a táncparkettre szánt 4/4 alapú trekkek vegyülnek álmodozós poszt-dubstepes hangulattal, szintipopos témákkal vagy a klasszikus Four Tet-lemezeket idéző utaztató, csilingelő darabokkal. Az egészen kiváló debüt a Pitchfork Advance-on hallgatható.

Nincs oka szégyenkezni a londoni Thumpers duónak sem, hiszen Galore című első lemezükkel, amelyre az emelkedett "együtténeklős” indie-pop dalok közé táncolható slágerek is kerültek, egészen biztos kitörnek az ismeretlenség eddigi félhomályából. Erről az NPR-on győződhet meg mindenki.

A mali blues legismertebb együttese, a Tinariwen is új albummal jelentkezik, amely egy percig sem okoz csalódást, igaz meglepetést sem. A rajongók és a kiváncsiskodók az NPR oldalára kattintsanak, ahol az említetteken kívül található még egy, az amerikai zenei gyökerekhez élvezhetően visszatérő bluesos, country-s folkrock lemez a Hurray For The Riff-Raff néven alkotó Alynda Lee Segarrától, és egy őrületesen jó dupla válogatás album a chicagói ghetto house egykori vezető kiadójának, a Dance Mania Records-nak legjobb trekkjeiből. Aki a finomabb és mélyebb régi house-t meg technót preferálja, annak a detroiti Kenny Dixon Jr., azaz Moodymann az embere, ő az új albumán még visszább ment a gyökerekig, és egy klasszikus soullal, funkkal, plusz kis hiphoppal áthatott dögös anyagot rögzített. Itt fülelhető.

A többi megjelenésből csak a számunkra legkedvesebbek immár csak nagyon röviden. A Guardian-en hallgatható egy főként folkos, rockos feldolgozáslemez a 42 évesen öngyilkosságot elkövetett Tarka Cordell dalaiból, amelyen két nagy név, Lily Allen és Evan Dando is közreműködik.

A Sunnn O))) most éppen az Ulverrel közösen ijeszteget "három tételnyi magmaszerűen hömpölygő” trekkben a Pitchfork Advance-on. Ugyanott a minimal techno egyik legismertebb alakja, az eddig The Field néven alkotó Axel Willner hívja lepusztult tájakon való éjszakai utazásra az arra vállalkozókat drone/noise projektjének, a HANDS-nek bemutatkozásával.

Erős, néhol kifejezetten bulis, a 80-es éveket is megidéző indie-popnak pedig itt van az eddig egy EP-t megjelentető brooklyni Young Yeller első nagylemeze.

Azoknak pedig, akiknek csak 20-25 percük van, albumok helyett ajánljuk bátran a szintipopos, új-zélandi BROODS bemutatkozó EP-jét, a 90-es évek alternatív rockját ügyesen másoló Speedy Ortiz új kislemezét, vagy a retro-sci-fi komputerzenék specialistája, Com Truise legújabb megjelenését, a szórakoztató, mégsem popos Wave-1-t.


összeállította: Csada Gergely

Címkék: albumhallgató
https://recorder.blog.hu/2014/02/06/albumhallgato_tizenharmas
Albumhallgató tizenhármas
süti beállítások módosítása