A Yeah Yeah Yeah modern története – Bob Stanley könyve

Könyvet ír egy zenész? Rengeteg a példa erre, de azok 99%-a önéletrajz, vagy ahhoz közelít. Akad néhány regényt író, nagyritkán egy-egy teoretikus, aki megmagyarázza saját műfaját és tényleg csak nagyon-nagyon elvétve olyan, mint Bob Stanley, a Saint Etienne billentyűse, számos kilencvenes évekbeli indiepop-sláger társszerzője. Ő pályája elejétől a zenei újságírók legmegbecsültebb tagjai közé tartozik és most elkészítette főművét, az egyik legjobb zenei könyvet valaha.

Nyilván elég közismert, hogy Neil Tennant, a Pet Shop Boys énekese a nyolcvanas évek elején előbb hír- majd társszerkesztője volt a korszak egyik csúcslapjának, a Smash Hits-nek, csakhogy ő soha nem írt átfogó könyvet a popzenéről. Sőt, ilyet nemhogy zenész-újságíró, de úgy általában sem nagyon senki. A zenészek önéletrajzokban alkalmanként elég briliánsak, néhányan jó szépírók (Nick Cave, Louise Wener a Sleeperből), páran még magáról a zenéről is izgalmas könyveket adnak ki (csak három csendzenész-guru példa: John Cage, Brian Eno és David Toop, plusz a legjobbak alul), de amit a Yeah Yeah Yeah – The Story Of Modern Pop című igen vaskos kötettel véghezvitt Stanley, az tényleg párját ritkítja.

Stanley 1986-ban indította első fanzinjét (Pop Avalanche volt a címe), a Caff című második lapból már küldött az NME-nek is, ahol egy Johnny Cash-koncertbeszámoló volt az első írása 1987-ben. Két évvel később átment a Melody Makerhez, majd 1991-től a Saint Etienne-nel lett a korszak egyik meghatározója a másik oldalon is. Azóta rendszeresen jelennek meg írásai (Mojo, The Face, The Times, The Guardian) és a kilencvenes évek végétől már elsősorban nem zenész, hanem újságíró. Amikor zenekarával 2012-ben felléptek a Szigeten, volt alkalmam az újságírásról is kérdezni és akkor már finisben volt ezzel a könyvvel. De mi is ez? Hát, bizony a modern popéra (1952-től, úgy nagyjából az ezredfordulóig, a vinylek, a Top 40-es listák, a Top Of The Pops tévéműsor aranykorszakának) átfogó, műfajoknak egymásba átfolyó története, korlátok, előítéletek nélkül – egy igazi zeneszerelmestől.

2013 MÁSIK ZENEI KÖNYVSZENZÁCIÓJA MORRISSEY ÖNÉLETRAJZA VOLT, AZT IS ELOLVASTUK.

Már az első oldalak elolvasása után rám telepedett gyomortájt az eltéveszthetetlen érzés: ez nem csak egy nagyon szórakoztató könyv lesz, hanem annyira rezonál a popról alkotott képemmel, hogy könnyedén A Könyv lehet a popzenéről. Ezt persze nem fogom most kategorikusan kijelenteni, de ekkora korszakot ilyen jól átfogva, ennyire részletesen, mégis a lényeget megragadva, ennyire éleslátóan, szemfelnyitón megírni. Hát, én tényleg nem olvastam még ilyet. Persze benne van minden sarokpont, de egy olyan személyes szűrőn áteresztve, hogy a jól ismert tények is revelációnak hatnak. A kevésbé ismertek meg pláne. A nagyon alapos írásban nemcsak az ötven év készre szőtt pophálója rajzolódik ki, de jórészt az is, ami elveszett valahol út közben a kánonból, pedig helye lenne ott. Stanley a könyv legvégén óhatatlanul is szentimentális hangulatba kerül, szerinte a modern pop korszakának vége és a digitális időszak egészen más örömöket tartogat (ez szinkrongondolat Simon Reynolds, másik ragyogó zenei teoretikus retrománia-érvelésével: az újrahasznosítás időszámításában élünk). Ha ez így van, ennél jobb visszatekintést nem kívánhatunk a Pop arany lapjaira.

Az Angliában 2013 őszén kijött kötetet a jobb magazinok az év zenei könyveként éltették, nem csak hiánypótló, letehetetlen, de oktató forrásként is folyton újrahasznosítható, nagyon megérdemelne egy magyar kiadást.

Dömötör Endre

Bob Stanley: Yeah Yeah Yeah – The Story Of Modern Pop
faber and faber
776. old.
2013
20 £

+++

Zenészek írnak:

Bill Drummond & Jimmy Cauty

The Manual 

(KLF Publications)

1988

Kézikönyv ahhoz, hogyan érj el könnyedén a No.1 pozícióba. A KLF két tagja megírja a zeneipar nagy titkát. Drummond számos későbbi könyve közül a két számos (45 és 17 címűek) is kötelező!

Julian Cope

Krautrocksampler

(Head Heritage)

1995

A pszich-pop-sámán zenemániás íróként is remek, három témába vágó könyve (különben archeológiában is erős) a hetvenes évekbeli német (fent), a japán és úgy általában az underground zenéről szólnak.

John Darnielle

Black Sabbath: Master Of Reality

(Continuum)

2008

A Mountain Goats egyetlen állandó tagja az amúgy is remek 33 1/3 című sorozat (melyben minden kötet egyetlen lemez történetét dolgozza fel) egyik legjobb darabját írta meg naplószerű kisregénybe rejtett elemzéssel.

és akkor egy Bob Stanley-szerzemény (társszerző: Pete Wiggs), hogy azt is bizonyítsuk nemcsak könyvet, dalt is tud írni - Saint Etienne: Like A Motorway 1994-ből: