EP-premier! Rotten Roots: Haunt You

2013.12.14. 19:59, rerecorder

DSC_0295.jpg

A 2010-ben alakult budapesti Rotten Roots 2011-ben mutatkozott be a Navigate EP-vel, melyet a pont egy éve megjelent Magnetic-Kit EP követett, most pedig a 60-as/70-es évek rockzenéjéhez mai indie-n keresztül visszanyúló kvartett harmadik anyaga is elkészült, aminek itt a premierje, de holnap, december 15-én vasárnap már élőben is hallani lehet a dalokat a brit Exit Calmmal közös koncerten a GMK-ban.

Rotten Roots - Haunt You EP cover.jpgA Rotten Roots az évente kihozott EP-k mellett egyre gyakoribb szereplője a budapesti koncertéletnek és számos fesztiválon is feltűntek már, sőt készítettek Nemjuci-feldolgozást és pályázaton nyert klipet is, de játszottak akusztikusabb fellépéseken is, ahol Kovácsovics Fruzsina volt a vendégük. Ezt a Haunt You című, legfrissebb EP-t szeptember végén rögzítették a törökbálinti SuperSize Recordings stúdióban. Gyökeres Krisztián énekes-gitáros-szövegíró nyilatkozott a Recordernek az új dalokról: „Erre az EP-re inkább keményebb számok kerültek. A Lowlands már a Magnetic-Kit EP idején megvolt, de oda tulajdonképpen nem illett bele. Egy lány skóciai utazásáról és annak következményeiről szól, azt a gondolatot fejti ki, hogy már semmi nem a régi. A szövegeket általában az életemben történő, aktuális események alakítják. Miután megszületik a dal témája, leülünk a srácokkal ötletelni és együtt visszük tovább a hangulatát. Előfordul, hogy egyikünk bedob egy zenei témát, például az I’ll Haunt You is ilyen, aminek a riffjét Zsolti (Makai Zsolt, gitár) hozta és közösen találtuk ki a végső verziót. Igazából a próbán dől el, hogy mi a ’vezér’. Ez a dal is egy lányról szól, aki úgy elszédít, hogy szinte mágikus erőkkel ruházod fel.”

Rotten Roots 2013.jpgAz Emperors viszont már más témákat feszeget: „míg az előbbi számok személyesebbek, érzelmi töltetűek, az Emperors már a magyar zenei életről szól. Kicsit beszólás, kicsit egy ilyen ferde tükör. Amúgy az első számaink egyike volt ez, még Susánszky Petivel találtuk ki a témát – ő tolja benne a rapbetétet. Már három éve játsszuk koncerteken is, mindig ott voltunk, hogy felvesszük és mivel tulajdonképpen ma is aktuális a téma, így került rá a Haunt You EP-re.A zenekar jövője is szóba került: „az ezzel együtt megjelent három EP összességében már majdnem egy nagylemeznyi anyag. Az utóbbi próbákon elkészült számokkal lesz teljes a remélhetőleg jövőre megjelenő albumunk.

A Rotten Roots legközelebb holnap, december 15-én lép fel a brit Exit Calm társágában a Gozsdu Manó Klubban. Az élőben energikus és extatikus fellépésekről ismert Exit Calm zenéje valahová a Spiritualized-Doves-Elbow háromszögbe határolható be, a szeptember óta kétlemezes zenekar a Charlatans-tól a Music-on át a Modest Mouse-ig számos zenekarral turnézott már, Facebook-eseményoldal.


a Rotten Roots Haunt You című, Arctic Monkeys-t is megidéző, szintén energikus és tökös harmadik EP-je itt hallható:


a zenekar Nemjuci-feldolgozása, a You Gotta Luv Me:


ez pedig a Rotten Roots első klipje, a Navigate:


A zenekar Soundcloud-oldala, ahol az összes korábbi EP is végighallgatható.

https://recorder.blog.hu/2013/12/14/ep-premier_rotten_roots_haunt_you
EP-premier! Rotten Roots: Haunt You
süti beállítások módosítása