Peter Gabriel előadja So című lemezét Budapesten 2014 májusában!

2013.11.05. 10:30, rerecorder

gabe-fanarts-peter-gabriel-so-classic-album-92152.jpg

A nagy bejelentések napjait éljük: tegnap Frank Turner (és ugyanott a Wooden Shjips) 2014-es koncerjeiről érkeztek hírek, ma pedig a Live Nation Magyarország tette közzé azt a jó hírt, hogy 2014. május 6-án Peter Gabriel lép fel a Papp László Budapest Sportarénában, ahol az 1986-os, So című sikerlemezét adja elő teljes egészében!

PeterGabrielsongPics1eawvxgt35lw3M.jpgA nyolcvanas évek egyik kulcslemezének 2012-ben (kissé megcsúszva) jelent meg a 25 éves újrakiadása, amihez Gabriel az eredeti So-turné zenészeivel egy koncertsorozatot is rendelt, ez a Back To Front elnevezésű turné ér Budapestre jövő májusban, alig néhány nappal a lemez 27. születésnapja előtt (a So eredetileg 1986. május 19-én jött ki). Az egykori Genesis-frontember ötödik, Daniel Lanois által producerként felügyelt stúdiólemeze az egyik kvintesszenciális album a nyolcvanas évekből, mindent szintetizál Gabriel karrierjéből (egyszerre kísérleti és rádióbarát, popos, rockos, ambientes, afrikai, brazil, közép-amerikai zenei hatásokat mutató, személyes és nagy témákra reflektáló) és a legtipikusabb a korszak hangzását tekintve is. És persze az úttörő klipekkel megtámogatott So a legsikeresebb is a dalszerző-előadó karrierjében: több mint 8 millió fogyott belőle.

A koncerteken ott lesz az énekes mellett az eredeti turné legtöbb szereplője: Tony Levin basszusgitáros, David Rhodes gitáros, David Sancious billentyűs és Manu Katche dobos. Gabriel 2004-ben lépett fel utoljára Magyarországon, de a So eredeti turnéja is érintette Budapestet, 1987. szeptember 15-én az MTK-stadionban koncerteztek, majd egy évvel később, 1988-ban a Népstadionban is a Human Rights Now! megaturné keretében (Stinggel, Bruce Springsteennel, Tracy Chapmannel és másokkal).


TUDTA-E ÖN, HOGY PETER GABRIEL LÁNYA IS A POPSZAKMÁT VÁLASZTOTTA? BIZONY.

A budapesti előadásra először a hivatalos rajongói klub tagjai válthatnak belépőt november 6-án reggel 8 és november 8-án reggel 8 óra között a https://petergabriel.com oldalon keresztül.

November 8-án 10 órakor indul a teljes körű jegyértékesítés a www.livenation.hu oldalon keresztül valamint a Ticketpro országos hálózatában.

a So című lemez teljes egészében (a This Is The Picture (Excellent Birds) című, eredeti vinyl-verzión nem szereplő, Laurie Andersonnal közös bónuszszámmal):


a sokáig mindenféle 'minden idők legjobb klipje' szavazást könnyedén nyerő Sladgehammer-videó:


a Kate Bush-sal közös Don't Give Up:


a Big Time szintén emblematikus klipje:


az In Your Eyes videója:


és a So-ról utolsóként kimásolt kislemez, a Red Rain:


A SO EGYIK LEGJOBB DALÁT, A MERCY STREETET A FEVER RAY IS FELDOLGOZTA.

https://recorder.blog.hu/2013/11/05/peter_gabriel_eloadja_so_cimu_lemezet_budapesten_2014_majusaban
Peter Gabriel előadja So című lemezét Budapesten 2014 májusában!
süti beállítások módosítása