Hallgasd meg az Arcade Fire új albumát!

2013.10.25. 19:15, rerecorder

arcade fire nyit.jpg

Amikor tegnap délután kiszivárgott az Arcade Fire új albuma, akkor már sejthető volt, hogy - ahogy arra ilyenkor reagálni szoktak a zenekarok - hamarosan hivatalos streamelés formájában is elérhető lesz a Reflektor. Persze a YouTube-on közzétett teljes album, dalszöveggel feliratozott, Marcel Camus Fekete Orfeusz című filmjére megvágott videók változatában azt is egyértelműsíti, hogy a kanadai zenekar az Afterlife lyric videójával is már erre az albumbemutatóra készült. A hivatalosan október 28-án megjelenő, dupla, 85 perces nagylemez máris végighallgatható.

Arcade-Fire1-tt-width-604-height-604.jpgA fokozás mestereinek számító Arcade Fire már a lemez elsőként közzétett dalával, a címadó Reflektorral nyilvánvalóvá tette, hogy a szokásos producere, Markus Dravs mellett az egykori LCD Soundsystem vezetője, James Murphy segítségével készült negyedik albumán szokásához híven úgy lép tovább korábbi hangzásból, hogy a végeredmény jól felismerhetően Arcade Fire-ös marad. Ezúttal hosszú dalokkal, táncosabb megoldásokkal és témáiban Orfeusz és Euridiké szerelmét megidéző szövegekkel készültek, de amit a lemezen hallhatunk, az még ehhez képest is több ponton okoz meglepetést.

HOGY MI AZ AMI NEM MEGLEPETÉS EGY ARCADE FIRE-KIADVÁNY KAPCSÁN? AZ INNOVATÍV, INTERAKTÍV VIDEÓK ÁLLANDÓAN MAGAS SZÍNVONALA.

Mindjárt az első lemez első fele bemutatja az anyag inspirációs forrásait, a haiti rara zenét és a jamaicai albumrögzítés hatásait (Flashbulb Eyes, Here Comes The Night Time), de a folytatásban is számos meglepetés érkezik, szóval pontosan olyan lemez ez, amilyent egy korszak egyik legfontosabb zenekarától vár a hallgató.

a Reflektor című lemez elejétől a végéig:

az album dallistája:

első lemez:

01. Reflektor 7:34
02. We Exist 5:44
03. Flashbulb Eyes 2:42
04. Here Comes The Night Time 6:30
05. Normal Person 4:22
06. You Already Know 3:59
07. Joan Of Arc 5:26

második lemez:

08. Here Comes The Night Time II 2:52
09. Awful Sound (Oh Eurydice) 6:13
10. It's Never Over (Oh Orpheus) 6:42
11. Porno 6:02
12. Afterlife 5:52
13. Supersymmetry 11:16

https://recorder.blog.hu/2013/10/25/hallgasd_meg_az_arcade_fire_uj_albumat
Hallgasd meg az Arcade Fire új albumát!
süti beállítások módosítása