Italdiszkó fókusztémánk filmje, a Koktél

A Recorder magazin tizennegyedik számának italdiszkó fókusztémájához a tökéletes film a Koktél. Hogy a Koktél tökéletes film? A legkevésbé sem.  Klág Dávid írása.

Hirtelen nem tudok mondani olyan filmet, ami rosszabbul öregedett volna, mint a Koktél. Az egészet annyira mélyen bevonta a nyolcvanas évek végének materialista yuppie hangulata, hogy semmilyen más évben nem lehetett volna belőle ekkora kasszasiker, mint 1988-ban. A Koktél zenéje pedig pont olyan, amiért Patrick Bateman rajongott az Amerikai pszichóban: felületes, érzelemmentes, arckaparóan rossz. El is adtak belőle négymillió példányt.

Kevés filmzene dicsekedhet azzal, hogy a világ legrosszabbjának tartott dalai közül nem csak egy, hanem rögtön kettő is szerepel rajta, pluszban a korszak legjobban gyűlölt előadóival. Ha a Don’t Worry Be Happy egy ember lenne a budapesti utcákon, akkor gondolkodás nélkül megverném egy rozsdás csővel. John Cougar Mellencamp annyira ciki, hogy nem is tudok róla mit mondani. A Jefferson Airplane-ből mutálódott és legyaluzott Starship meg akkor is az egyik legrosszabb dolog a zenetörténelemben, ha nem éppen a We Built This City-t játsszák. Amikor a Koktél sztorija átkerül Jamaicába (az üzletet tanuló egyetemi diák rájön, hogy tehetséges koktélkeverő), a reggae lehető legrosszabb, műanyag változatát halljuk mindenhol. Addig nem ismeri az ember a pokol fogalmát, amíg nem hallja Lou Reed This Magic Momentjét jamaicai akcentusban és nevetséges szintikkel előadva. 

De vajon jogos dolog-e gyűlölni a Kokomót?

Nem tudom eldönteni. Amikor leültem nézni a Koktélt, tisztában voltam vele, hogy szörnyű dolognak teszem ki magam, de amikor megszólalt a Beach Boys – nézzünk vele szembe – egyik legismertebb száma, képtelen voltam neki ellenállni és elkezdtem hangosan énekelni. A barátnőm csatlakozott. Mindegyikünk tudta a szövegét. Ez persze nem jelent semmit, a Don’t Worry Be Happy szövegét is tudom fejből, ám Pithagorasz tétele néha nem jut eszembe. De nekem közben egy kicsit libabőrözött a karom.

Aztán vége lett a számnak és ment tovább a Koktél, ami egy nagyon rossz film.

VIDEORECORDER ROVATUNKBAN MÉG TÖBB TUCATNYI ZENÉS FILM.

Koktél
(Touchstone)
rendezte: Roger Donaldson
106 perc
1988

a Kokomo filmből vett jelenetekkel teli klipje:

a Bobby McFerrin-féle Don't Worry Be Happy a filmben:

Itt pedig maga a teljes, közel 100 perces film, Tom Cruise-zal, magyar szinkronnal - megtekintés csak saját felelősségre:

ÉS EGY 25 ÉVVEL KÉSŐBBI, IDEI TOM CRUISE-FILM, AZ OBLIVION VÉGIGHALLGATHATÓ ZENÉJE.