Magyar remix az új QOTSA-album címadó dalából

2013.06.13. 17:32, Frontrecorder

tropiicqotsa.jpg

A Tropiic név mögé bújó Lotfi Árzsáng Áron (fent jobbra) "hirtelen felindulásból" remixelte a Queens of the Stone Age múlt héten megjelent új albumának címadó dalát. A ...Like Clockwork future bass-átirata mellett mutatjuk a fiatal magyar elektronikuszenei producer még frissebb Irie Maffia-remxét is, illetve egy Craig Davidet hangmintázó szexi saját számát.

"Imádom a QOTSA-t. El vagyok ájulva az uj albumtól is, most sem csalódtam bennük. Amikor meghallottam a ...Like Clockwork-öt, rögtön késztetést éreztem, hogy hozzányuljak. A koncepcióm az volt, hogy a szám gyönyörű zongorás intróját szinte szűzen hagyjam és csak kicsit effektezzek rajta. A dropba meg bele akartam fűzni a szám egyes motívumait egy teljesen idegen hangzásvilággal, hasonló ritmikával" - mondta el a hazai partiszíntéren a Robotrock dj-producereként ismert Áron a Recordernek a remixéről, amely meghallgatható és/vagy letölthető alább:

A legújabb, Girl című saját trekkjét pedig így jellemezte: "Szeretem a house-t és szeretem a hiphopot. Ez a két stílus közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk, ezért is hoztam össze a két hangzást, és a zenét utána még megfűszereztem Craig David hangjával, hogy még GIRLösebbé tegyem - az eredmény ilyen future R&B dolog lett."

Az Irie Maffia Nagyon Jó Lesz című új albumának "szerelmes, sőt erotikus" dalából, a Fever In Her Eyes-ból kreált rave-szintis Tropiic-remix pedig itt hallható.

https://recorder.blog.hu/2013/06/13/magyar_remix_az_uj_qotsa-album_cimado_dalabol
Magyar remix az új QOTSA-album címadó dalából
süti beállítások módosítása