Woodkid: The Golden Age (albumhallgató)

2013.03.19. 19:44, rerecorder

WOODKID_rene_habermacher.jpg

A francia Yoann Lemoine, azaz Woodkid egy pazar videoklip-sorozattal mutatkozott be (Iron, Run Boy Run, I Love You), ami egyszerűen magyarázható azzal, hogy kliprendezőként már pazar videográfiát tudhat maga mögött (dolgozott már Lana Del Reynek, Katy Perrynek, Rihannának, Taylor Swiftnek, Mobynak), de 2011-es első EP-je óta zenészként sem vall szégyent sőt. A sokáig készült bemutatkozó lemez végre megérkezett, az idei Sziget fesztivál egyik aktuális sztárjának hivatalosan ma megjelenő albuma itt rögtön végig is hallgatható.

Woodkid sajátos hangulatú videóból már egyértelműen kiderülhetett, hogy koncept-művésszel van dolgunk, de az első nagylemezével ezt zeneileg is maximálisan alátámasztja. A három dallal (és azoknak szorosan összefüggő klipjeivel) felvezetett, a felnőtté válás réme által fenyegetett, turbulens kamaszkor érzelmi viharait zenébe foglaló The Golden Age egy maximalista, nagyban gondolkodó zenei előadót mutat, akinek a dalait a kísérleti-kamara-barokk-folk-elektro-pop halmozással lehetne megközelíteni, de leírni nem, mert inkább hallani kell. A mások mellett SebastiAn közreműködésével is készült anyag hivatalosan ma jelent meg, és az alábbi lejátszón végighallgatható:


Az Iron videója:


A Run Boy Run klipje:


És az I Love You vizuális csodája:

https://recorder.blog.hu/2013/03/19/woodkid_the_golden_age_albumhallgato
Woodkid: The Golden Age (albumhallgató)
süti beállítások módosítása