A Smiths-szel dolgozna együtt a megerőszakolásáról reppelő Angel Haze

2012.11.10. 13:34, recordernews

angelhazesmiths.jpg

A két éve aktív, de igazán csak idén berobbant, tehetségével hamar a független zenemagazinok és blogok homlokterébe került detroiti származású rapperlány, Angel Haze nemrég egy mixtape-en (Classick) azzal hívta fel a figyelmet, hogy egy tíz éves Eminem-alapra torokszorító őszinteséggel és indulatos szókimondással rímelte el traumáját, azt, hogy gyerekként sorozatosan megerőszakolták.

SZERINTÜNK ANGEL HAZE A LAURYN HILL UTÁN TÁMADT ŰRT IS HAMAR BETÖLTHETI.

Az ellentmondást nem tűrő hangnemével leginkább Azealia Bankshez hasonlítható (és vele egyébként közös felvételeket tervező!) Angel Haze most újabb meglepetést okozott: egy interjúban ugyanis arra a kérdésre, hogy az Universalhoz való igazolásával kivel tudna elképzelni közös zenélést, azt reagálta: "Bírnám, ha egy közös dalt készíthetnék a Smiths-szel, annyira más a hangvételük. Elkezdenék ezt a kis vadulást, kurva hangosan és zajosan, szerintem tökjó lenne. Bár azt hiszem, ezt meghagyom inkább a kaleidoszkópikus elméleteim között."

Amikor aztán neki szegezték a kérdést, hogy mégis kivel akarná a kollaborációt, Morrisseyvel vagy Johnny Marral, közölte: mindkettejükkel, mondjuk először külön az egyikükkel, aztán a másikukkal, majd a végeredményt összerakná, és "persze valószínűleg jól be is perelnének ezért." Míg ez marad a fantazmagórák között, az már nagyon is valóságos, hogy Angel Haze már gitárleckéket is készül venni, szóval várhatunk még tőle meglepetéseket.

Addig viszont marad ez a vonal, amivel már így is bőven elégedettek lehetünk.

https://recorder.blog.hu/2012/11/10/a_smiths-szel_dolgozna_egyutt_a_megeroszakolasarol_reppelo_angel_haze
A Smiths-szel dolgozna együtt a megerőszakolásáról reppelő Angel Haze
süti beállítások módosítása