Naked Woods ft. Steve: Pretend – dalpremier

2012.08.16. 18:04, Recorder.hu

nakedwoods_Steve_Eszter_300.jpgIsmét egy duett kapcsán írunk az akusztikus folkzenét játszó budapesti Naked Woods zenekarról. Az év elején Polyák Eszter, az együttes dalszerző-énekes-gitárosa már kiadott egy közös dalt Poniklo Imrével, az Amber Smith énekes-gitárosával, a négytagú Naked Woods ősszel megjelenő hatszámos EP-jéről pedig előzetesként már most be tudunk mutatni egy vadonatúj dalt, az Anton Vezuv zenekar énekesével, Gyulai Istvánnal készített Pretend című felvételt.

A szakításról és az azt megelőző „se veled, se nélküled”-lelkiállapotról szóló szomorkás Pretend című dalról Eszter mesélt: A dalt már születésekor duettnek képzeltem el. Steve-vel csak egy évvel később találkoztam, de a hangja és a dalai alapján úgy gondoltam, hogy ez az a hangulat, amit szeretnék. Szomorú, bár nem igazán fájdalmas és van benne egy adag flegmaság is, mert a szakításkor is csak próbálnak úgy tenni, mintha nem számítana az egész. Belátják, hogy véget kell vetni a dolognak, igyekeznek mindezt békésen tenni, de közben persze egymás fejéhez vágják a sérelmeiket. A próbákon elég nehezen állt össze ez a dal, vagy túl lassú volt, vagy túl zúzós, végül kitaláltam, hogy legyen ez a vonatozós dob, amitől kicsit country-s hangulata lett. Steve már ebben a formában hallotta, és elsőre tetszett neki.”

NakedWoods2012_300.jpg„Mike-on keresztül (Michael Zwecker - szerk.) ismertem Esztert, akit stúdiózás miatt kerestem meg tavasszal” – mondja a felvétel férfiszólamáért felelős Steve. „Később írt, hogy szeretnék-e énekelni az új dalukban. Àtküldte a dal akkori változatát, amivel lementem a próbatermünkbe, ráénekelni valamit mutatóba. Eszter meghallgatta, tetszett neki, végül ugyanez az énektéma maradt a végleges változatban is. Ez egy jó dal. És a legjobb dolog szakításról énekelni. Olyan, mint egy filmben nekifutásból leugrani a tetőről.”

A Gyulai István vezette Anton Vezuv e hét pénteken a tihanyi Artplacc fesztiválon, szeptemberben pedig az Akvárium Klubban játszik a brit Midas Fall zenekarral, valamint a cikk elején már említett Poniklo Imrével.

A pénteki Anton Vezuv-koncert a Facebookon:

Naked Woods:
 
Anton Vezuv:
 

Naked Woods ft. Steve: Pretend

Naked Woods: Return

Anton Vezuv: Fishes

https://recorder.blog.hu/2012/08/16/naked_woods_ft_steve_pretend_dalpremier
Naked Woods ft. Steve: Pretend – dalpremier
süti beállítások módosítása